A rajt a várgesztesi Villapark központjában volt, majd lassú rajt volt meghirdetve és a főútról indulhatott meg az „erszdelahajam”. Nem akartam különösebb afférokba keveredni az elején, gondoltam ideális lesz nekem ez a lassabb indulás. Aztán felébredtem, annyira lassú volt az eleje, hogy mire elhagytuk a Villaparkot már vagy 200 méteres …
„Kicsit” megkésve, de jelentkezek a Vértes maratonról szóló beszámolómmal. Szombaton reggel mentünk le a versenyre P. Varga Zolival, és feleségével. Itthontól nem messze találkoztunk, időben találkoztunk, és jó időben le is értünk, volt időnk bőven rajtszámot átvenni, picit dumálni az ismerős arcokkal, majd átöltözni, és ráhangolódni a versenyzésre, és megkezdeni …
Manapság a lassú rajt, nem mindig jelent kis tempójú kezdést, de ez most tűrhető tempóval kezdődött, és mivel nem voltam beszólított, igyekeznem kellett hogy felérjek az elejére. Az aszfaltos felfelén sikerült az élbollyal látótávon belül maradni. A pulzus értékeim eleinte a szokásosnál picivel alacsonyabbak voltak, de ezt betudtam annak, hogy …
De verseny napjára szerencsére tökéletes lett az idő. A táv ugyanaz mint tavaly, csak kicsit hosszabb lett, raktak bele egy kis részt, így 72 km lett. Reggel nem kellett nagyon korán kelnem, mint általában. Még hűvös volt, de sütött a nap tudtuk, hogy jó kis idő lesz. Bemelegítettem, aztán beálltam …
A csapat segítségével el tudtam jutni a táborba. Szombaton indultunk, de előtte nap leutaztam Bálinthoz, volt olyan rendes, hogy befogadott egy éjszakára, így egyszerűbb volt mindenkinek a másnap reggeli utazás. Reggel megjött Peti is, és nekivágtunk az útnak. Kényelmesen utaztunk, Bálint kocsija nagy, a hosszú lábaim elfértek rendesen. Minél több …
Kora reggel találkoztam Óbudán Hengerrel és Orsival. Elkezdődött a Puzzle. Két bringa, három ember és a csomagok egy Suzukiba. Bevallom én nem hittem volna, de befért. Éljen!! Indulás. A horvát autópályán kb. 20 kilométerenként kijelezőn mutatták az aktuális hőmérsékletet. 13-15-17-19. Jó lesz ez! Röpke kilenc óra utazás és már meg …
1. nap: Utazásunk napján már hazánkban is enyhülni kezdett az idő, így reggel 7 fokban indultunk az 5 órás útnak. Opatijában megálltunk bevásárolni, a parkolóban a hőmérő már 30.6 fokot mutatott, nagyon jól esett. Olyan érzés volt, mint, amikor a fagyos hideg után a jégcsapok olvadásnak indulnak. Kis autózás és …
A márka hazai forgalmazója, a Velodream Kft. jelentős mértékben támogatja a mountainbike sport élmezőnyét. Egyedülálló módon 2012-ben két csapatot is támogat: idén a X2S és a BringaBanda SC kiemelt versenyzői is Haibike modellekkel állhatnak rajthoz. A bringabandások közül Búr Zsolt, Szécsi Tamás és Fenyvesi Péter Haibike Light RC bicajjal tekerhet. …
A triatlon szövetség szervezésében került sor az olimpiai sportok pavilonjában egy hat órás görgőzésre. Szerencsére lehetett felesben is vállalni, így én is részt tudtam venni, A „mezőny” vegyes volt, a legtöbben ironman-ek voltak, nekik ugye ez csak ujjgyakorlat. Képviselték magukat a triatlon válogatott ifjú reménységei, de volt olyan is aki …
Sziasztok! A szerdai nap is elég erősre sikeredett. Már sokkal jobban éreztem magam a betegségből kigyógyúlva. Egész jól ment a sík és a végén a hegy is. Ismét Lucignana felől támadtunk. Ma még meredekebb volt mint tegnap:-) Átlagban 8%, de helyenként a 13% azért meg tudja „ütni” az embert, főleg …