Sziasztok! Kezdem kipihenni magam, gondoltam megosztok veletek egy két gondolatot a versennyel kapcsolatosan. Egy régi álmom vált valóra, 2007-ben kezdődött az egész, mikor először indultam el a Salz-on, és láttam az A távról beérkező meggyötört de ugyanakkor boldog arcokat. Akkor és ott megfogalmazódott bennem, hogy ezt nekem is meg kell …

Bea már kétszer volt a Moneasa maratonon, és másoktól is csak jót hallottam róla, így idén mindenképp szerettem volna indulni rajta. Sajnos egy héttel későbbre tették a megszokottnál; csak pár nappal előzte meg a Trilogy-t, ami, mint tudjátok, nálam minden szezonban az év montis eseménye. De első alkalommal enduro versenyt …

Jó pár nap eltelt az Országos Bajnokság óta és még most is azt érzem, hogy szenvedés volt az egész, azért az eredményemmel elégedett vagyok és a maximumot hoztam ki a dologból. Mondhatnám azt is, ez volt a papírforma. Benkó Barbara profi kerékpáros, más ligában játszik, utána érkeztem be a célba, …

Tavaly sikerült megnyernem a Bakony maratont, nem tagadom, idén is ez volt a célom, Brigi mögött a 2. hely nekem fel is ér ezzel! Jó maratonos pálya, van benne kihívás és nagyon fekszik. A versenyen nem történt semmi különös, szépen minden úgy alakult, ahogyan azt elterveztem. Az első mászásnál próbáltam …

Idén első versenynek szántam a Vértes maratont, mivel Magyar kupa sorozat része, úgy gondoltam, hogy ezt nem szabad kihagynom, meg jó lesz erőfelmérésnek. Az időjárás előrejelzés alapján sáros pályára számíthattunk, de nem baj szeretem a saras versenyeket. A versenyre az utazás fantasztikus volt, elkísért párom Zsolt és Wouter. Köszi a …

Idén hamarabb kezdőtek a kalandok. Először Brac-on tekerészhettem a csapattal, a szokásosnál többet, mint bármikor életemben a szezonnak ebben a szakaszában. Akkor még nem gondoltam, hogy alig egy hónappal később hasonló borításon veretek 4 napon át. Mert amolyan beugróként eljutottam a 4 Islands többnapos versenyre. Ráadásul itt duóban kell nyomni, …

Vasárnap túlestünk az idei szezon első versenyén, amire méltán lehetünk büszkék. Szombat reggel már Kaposváron ébredtünk, és néhány óra rajzfilmnézés és nemakarokfelkelni hiszti után elindultunk az utolsó átmozgató edzésre, és egy kis városnézést beiktatni. Meg ugye nem utolsó sorban kipróbálni a fékemet meg a váltót, mert arra nem annyira maradt …

Kezdjük is azzal a munkahipotézissel, hogy a bicikli mindenre használható. Mindenre. A feltevés igazolásához nem mást, mint a bringás focit fogjuk használni. Foci… biciklivel… Nem tudom, hogy a népes olvasótábor hány százaléka számára ismerős a műfaj, de abban megállapodhatunk, hogy nem tartozik a mainstream sportágak közé. Valahogy így fest: Mivel …

Ez a beszámoló rendhagyó módon az expedíció tagjainak összeollózott rövid visszaemlékezéséből áll. A dicső tett végrehajtása közben egyetlen Bubi sem sérült meg. Elöljáróban annyit, hogy az egész agyrém onnan indult, hogy Zoli kitalálta, hogy szezonzárásként tekerjünk fel Bubival a hármasra. Így is tettünk. Niki: Zolinak egy (valószínűsíthetően) nem józan pillanatában …

Azt gyanítom, hogy montis körökben elég nagy az egyetértés abban, hogy a legnagyobb joy faktort a single traileken való lefelé száguldozás jelenti, fák, bokrok, kövek, gyökerek, elhullott bajtársak, és egyéb tereptárgyak kerülgetésével fűszerezve. Egy-egy ilyen egy nyomos lefeléért az ember akár több száz métert is képes felfelé mászni, szenvedni, káromkodni. …