Egy gondolat régóta motoszkált a fejemben, mi lenne, ha indulnék az XCO OB-n? Itt volt a remek alkalom, közel is van és gyorsító edzésnek nagyon is megfelel. Nem az én szakágam, nem szereti a szerveztem a gyors pörgős 1,5 órás versenyeket, olyan 1 óra után melegszem be igazán és az 5 óra vagy a fölötti maratonok dobogtatják meg a szívemet.
Pályát járni munka előtt, vagy munka után tudtam, azt is csak két alkalommal; összesen öt kört tudtam menni, ami kevésnek bizonyult, de nem volt többre időm. Így is nagy szervezést árán jutottam ki, drága párom segített, nélküle olyan vagyok, mint egy félkarú kalóz.
Verseny előtti napon rengeteg eső esett, a verseny reggelén sem hagyott alább, de az indulási kedvem nem apadt. Szépen összepakoltam magam, és egyedül nekivágtam a nagy kalandnak.
A verseny központhoz érve még egy kósza gondolat nyilallt belém, mit keresek én itt…? Gyorsan elhessegettem a rossz gondoltakat, és már a rajtszám a kezemben is volt. Rápillantottam és mosolyra görbült a szám, 217-es rajtszám, milyen véletlen vagy szerencse. Napok óta valamilyen formában jelen volt a hetes szám, hátha szerencsém lesz. 🙂
Találkoztam ismerősökkel, és csapatfőnökünk Geri és felesége Nóci is megérkezett, csapatsátort felállítottuk. Kocsihoz visszamentem enni és készülődni, közben kitalálni, hogy hogyan fogok ebben az esős időben melegíteni. Semmi kedvem nem volt bőrig ázni, ezért átmentem a mindig segítőkész superior csapathoz és kértem egy görgőt. Hát csak szabad görgő volt, én még olyanon soha-de soha nem tekertem. Egy kis hezitálás egy kis noszogatás és már ott ültem és tekertem, hogy le ne essek Geri vállába kapaszkodtam.
Nagyban melegítek a többiekkel együtt, mikor bejelentik, hogy még 20 percet késik a rajt, összesen 40 percet, mindenki le a görgőről és várakozás. Majd kicsi idő elteltével minden kezdődik elölről, újra görgőn és melegítés. 🙂 Nem sokkal később már Ronival állunk a rajtban az esőben, hirtelen odatoppant Móni egy nagy ernyővel, köszi a segítséget. 🙂
Rajt után nem tolakodtam, szépen beálltam Roni mögé, de úgy megindult, hogy alig bírtam vele tartani a tempót. A domb tetején iszonyat sártenger fogadott minket, be is ragadtam. Bringáról le és tolás, sík résznél nyeregbe pattantam, első lejtőzés, ami nyomvályús saras, majdnem eldobtam magam, hopp le és tolás. Két kanyarral odébb a földön Víg Zoli nagyon jajgatott, a bringája meg a fára volt fölcsavarodva. Láttam, hogy egy srác segít neki, kérdeztem, hogy tudok-e én is, de mondta, hogy menjek tovább. Na, innentől nem is kellett több se kevesebb, csak biztonsági bringázást vállaltam be. Végig a versenyen szopás, szívás, iszonyat sár, próbáltam élvezni is, a végére jól belejöttem a futásba. 🙂 Pályajárásokon megcsináltam mindent, de akkor ideálisak voltak a körülmények, a versenyen nem kockáztattam.
De a vágy és a versenyzés iránti szeretettem hajtott. A lényeg, hogy végigcsináltam, bár az eredményemre nem vagyok büszke. Barbi fényévekkel előttem járt, ő más ligában játszik, és Roni is már évek óta ott van az elsők között és nagyon ügyes, ez most szépen látszódott.
Kimostuk magunkat a sárból, gyors eredményhirdetés, flottul ment minden, remek verseny remek szervezés, sok energiát tettek bele a szervezők. Köszönöm a rengeteg szurkolás a bíztatás, nagyok vagytok. Köszönöm a “Superior Sanyinak” és a csapatomnak, különösen és Gerinek és Nócinak a segítséget!