Idén első versenynek szántam a Vértes maratont, mivel Magyar kupa sorozat része, úgy gondoltam, hogy ezt nem szabad kihagynom, meg jó lesz erőfelmérésnek. Az időjárás előrejelzés alapján sáros pályára számíthattunk, de nem baj szeretem a saras versenyeket. A versenyre az utazás fantasztikus volt, elkísért párom Zsolt és Wouter. Köszi a fuvart 🙂 A verseny előtti bemelegítés során éreztem, hogy nem igazán jók a lábaim, mivel a verseny előtt két nappal előjött a combjaimban valami izomfájdalom, olyasmi, mint ha egy több napos maraton után lennék. A verseny napja előtt elmentem egy laza tekerésre, jól átmozgattam a lábaimat, estére valamivel jobb lett, de még este 9-kor azon görcsöltem, hogy fájnak és mi lesz így a holnapi versennyel. Plusz a szomszéd kutyája be volt izgulva és egészen hajnalig ugatott és nyüszített…
Már nagyon vártam a rajtot, sípszóra indultunk, tudtam, hogy elől kell maradnom, ami sikerült. A hosszú aszfaltos résznél az erősebb fiúk szépen előre mentek, tettem rájuk a kereket amennyire csak bírtam, a lányok mögöttem maradtak. Pár kilométer megtétele után éreztem, hogy az első kerekemmel van valami, lenéztem és láttam, hogy elég lapos, ohh egy defekt, de lassú talán kibírja a célig. Én naiv… Az első frissítő pont után egy emelkedő jött, ahol meg kellett állnom pumpálni, kis kézi pumpa elő és hajrá. Addig a lányok szépen elmentek mellettem, visszacsúsztam a 3. helyre. Pumpálás kész, gyerünk újra az élre állni, ami idővel sikerült is. Kicsivel később megint elkezdett mászni az eleje, de azért így mentem vele ameddig csak bírtam. Az első körben a cél előtt 3 km-el, az egyik lefelé közepén meg kellett állnom pumpálni, mert már nem volt biztonságos és féltem, hogy a gumi lefordul a felniről. Kínomban leültem a partoldalra és jó keményre felfújtam a gumit, hátha kibírja a második kört, ezzel visszacsúsztam a 2. helyre. Megint nekiindultam, hogy újra az élre álljak, szépen haladtam és láttam Fanni hátát, fel is értem rá. A nagy murvás emelkedő előtt megint meg kellett állnom pumpálni, most már harmadszor. Fanni pár percre lehetett tőlem még volt hátra kb.15 kilométer, minden erőmet összeszedtem és azon voltam, hogy megfogjam. Ahogy elsuhantam a srácok mellett, mindenki mondott valamit, „itt van előtted 2-3 percre”, „második vagy”, aranyosak voltak és még el is engedtek. Az utolsó 3 kilométerig az volt bennem, hogy meg lesz és meg tudom nyerni, de a célhoz közeledve már tudtam, hogy ezt buktam és csak 2. helyen érhetek be. Így is csak egy perccel maradtam le az első helyről. Sajnálom, hogy ennyiszer meg kellett állnom, valahogy a Vértesben mindig van valami gikszer.
Mikor beértem a célba oda jött hozzám Fanni, gratuláltunk egymásnak, nem is értette, hogy ő nyerte meg a versenyt, azt hitte, hogy előtte vagyok, nem látta, hogy pumpálom a kerekemet, pedig kétszer is eltekert mellettem. Jól elnevetgéltünk megbeszéltük a dolgokat és le is zártam magamban, hogy van ilyen, ez technikai sport. Majd a következő versenyem jobb lesz, Bakony maratonon találkozunk!