A tavalyi élmények után nem is volt kérdés, hogy a Trilogy idén is kötelező program. Ráadásul Beát is sikerült meggyőznöm, egy ideig hezitált, hogy hát mégiscsak egybeesik a Duna maratonnal, meg Top és MK futam, és az összetettekkel mi lesz, de végül győzött a józan érvelés. Nem bánta meg. 🙂
Hogy valamit lássunk a környékből a pályán kívül is, pár nappal korábban mentünk. Annyi minden van itt, hogy még legalább 2 látnivaló maradt jövőre. Nagyon megérte, csodálatos természeti képződményeik vannak. Végre jutott idő áfonyázni is, rengeteg van a környéken (ami a levegő minőségéről is elárul ezt-azt). Kicsit túlhajtottuk magunkat, nem sokat pihentünk, a pihenőnapra is sikerült beiktatni egy 3 órás gyalogtúrát, de nagyon megérte megnézni a Teplicei köveket.
Azért bringáztunk is, első délután megmutattam Beának a prológ 12km-es körét, hát nézett nagyokat az elején, hogy ez komoly (?) (megnyugtattam, hogy mind a 4 nap ilyen lesz :)), de a végére a vállalható helyeket szépen megcsinálta. Egyik nap a nagy kedvencemhez, a Hvezdához is áttekertünk. Itt van egy kápolna is,
verseny közben nemigen van alkalom megnézni, ráadásul meseszép kilátás is van Lengyelország felé. Aztán legurultunk a brutálkánkra; találtam 2 gyorsabb nyomot, de végül maradtam a tavalyinál, a nagy nedves kövön + avaron nem volt kedvem csúszkálni, az s-kanyart egyenesen keresztbe lecsapni meg végképp nem. Bea meg jól kinézte, hol fog legyalogolni. 🙂 Viccet félretéve ezen a 4 napon tudni kell leszállni, nem lehet ész nélkül mindent bevállalni.
Szombat késő délutánra megjöttek a srácok is, és velük az eső is. 🙁 Másnap elmentek prológot járni. Az első köves gyökeres lefeléről nem hoztak jó híreket, Vizdi meg sem próbálta (ahogy visszaért, gumit és stucnit cserélt), Józsi is csúszkálva, kicsatolva oldotta meg. Úgyhogy már előre eldöntöttem, hogy ugyan tavaly merevvel sok mindent beadtam, de az önbizalmam is csak nemrég tért vissza (szintén gumiváltás után), és nem a legelső lefelén törném össze magam (mondjuk máshol sem), így ezen a csúszós részen az első nagyobb leléptetésnél idén inkább leszállok.
Délután jött a prológ, fél percenként rajtoltunk, a tavalyi jó eredményünknek „köszönhetően” Józsival közvetlenül egymás után az utolsó csoportba lettünk beosztva. Már az első nagy emelkedő tetején hátba csapott, de a lefelére beragadt, így a leszállásommal (naná, hogy itt volt fotós, Józsiról itt készült egy baromi jó kép) is gyorsabban értem le.
Aztán persze eltempózott. Kicsit fura volt a szisztéma, mert a mi blokkunk előtt a csajokat rajtoltatták el, így párszor beragadtam, Bea engedett el a legszebben („Bocsi szívem, elmennék balról!”), utána közvetlenül a későbbi győztes csajszit követtem vagy 2 percig egy egynyomoson. Nem ment rosszul, de azért feltartott. Majd brutál hangok kezdtek jönni a bicóból, a célban vettük észre, hogy a rugóstagom az alsó bekötésnél lecsúszott a gömbcsukló szerű perselyéről (? ha így hívják). Így idén igénybe vettem a szervizpontot. A biztonság kedvéért gyorskötegelővel is rögzítettem 2 oldalt, ki is tartott végig. A prológon így is jobb időt mentem, mint tavaly, de ezt inkább a „rápihenésnek” és a rendes bemelegítésnek tulajdonítom. 
Az első nap a vízválasztó, azt ésszel kell végigtekerni, a lefeléket meg túlélni (erre a napra érdemes rossz cipőt hozni). Ráadásul máshol kellett határt lépnünk, így hosszabb is lett a tavalyinál. A pálya harmadáig úgy-ahogy Vizdivel mentem, majd szépen ellépett. A rettegett morénán jobban mentem, mint tavaly, de jövőre lesz mit tökéletesíteni. Valamiért elkezdtem görcsölgetni (életemben másodszor), ami fura volt, mert végig pörgettem az egész napot, és szorgalmasan tőtikéztem a frissítőkön. Gyorsan meg is ittam mindent, amim volt, meg elkezdtem a géleket is megenni. Nem sokkal később Vizdi a pálya szélén szerelt, még a morénán kivágta a hátsó gumiját, és a pótbelsője sem volt tuti. Megálltam, belső ki, pár szó, és mentem tovább. Ez a kis pihi pont jó volt arra, hogy a görcs elmúljon. Idén nem megyek olyan jól, mint tavaly, de az utolsó frissítőtől megint megfogtam 7-8 srácot (a rázós részeken repült a Genius), meg majdnem egy medvebocs méretű kutyát is… A célban Ágiék pokróccal vártak, igazi piknik hangulatot teremtve, heverésztünk egy darabig. 🙂 
A második nap inkább erőpálya, gyorsabbak, de rázósabbak is a lefelék, nagyon jól jött az összteló, így tudtam tartani Vizdit a pálya feléig, akinek a merevvel jóval nehezebb dolga volt. A pálya vége felé jött a Hvezda, és ismét a katarzis. 🙂 Ha már a lépcsőig elmentél, tapsoltak, de ha megcsinálod a durva részt, hát ez elképesztő, ezért az 5 másodpercért megéri 1 évet készülni! 🙂
A harmadik nap meg, hmm, igazán hab a tortára. Idén lett pár változtatás, még több technikás trailt kaptunk. Annyira bejöttek, hogy egy meredek szerpentines lefelét leszámítva mindent sikerült beadni (ezt az ismerősök közül csak Vizdi csinálta meg, az új, horgony technikájával). Volt egy rész, ahol nem mondom, hogy szépen, de lepattogtam, mögöttem Vizdi inkább lesétált, ettől kicsit dagad a mellem még most is. 🙂 Cserébe menetrendszerűen fél távon túl azon a mászáson hagyott végleg ott, ahol tavaly Józsi. Nem is akartam nagyon nyomni, mert az utolsó frissítő előtti enduro szakaszra idén tiszta fejjel akartam érkezni, itt tavaly egy pillanatra nem figyeltem, és majdnem lezúgtam egy szakadékba. A frissítőtől viszont jöhetett az ereszd el a hajam, előztem is párat, majd a nagy nyomatásban egy mezőn mentem egy 4 perces extra hurkot… Így a hegytetőre pont visszaértem 4, korábban már lehagyott srácra, akik viszont ekkor kezdtek bele a nyomatásba, hagytam is az egészet, szépen nyugisan legurultam a célba. Ezzel a malőrrel 1 helyet buktam az összetettben, így 39. lettem.
De ez pont nem érdekel, sőt idén jobban élveztem. A nagy difi az volt, hogy a prológ kezdetétől a 3. etap utolsó frissítőjéig végig egyenletesen, ahol csak lehetett pörgetve mentem. Tavaly lórúgásnak tök jó volt egy hónappal előtte a Beskidy, így a Trilogy-n talán életem formájában voltam, ráadásul ¾ évet készültem rá. Idén már tavasszal láttam, hogy nem leszek olyan erős (és van rajtam vagy 3 kiló plusz), nem is görcsöltem rá, csak élvezni akartam, többet láttam a környékből, és több időt fordítottam a többiekre, esténként Gáborékhoz is átmászkáltam a kempingbe beszélgetni, lazulni. Jobb buli, jövőre talán már sörözni is fogok. 🙂 Tavalyhoz képest kb 1 órával mentem lassabbat összesen, de kb fél órával hosszabb lett a verseny.
A hazaiak közül mindenki egyben befejezte, egyedül Gábor szívott nagyobbat a feltekert váltójával a 2. szakaszon. Ez mindenképp nagy szó, kemény verseny ez, az indulók hatoda nem fejezte be sérülés vagy technikai hiba miatt (pl. az első helyen álló endurós is összetörte magát a 2. szakaszon). A teljesítők között is volt jó pár kötözött, és a végső győztes endúrós arca is sebes volt… Nekem a legizgibb pillanat a főszervező csöppségének visszaterelése volt a meredek lépcső tetejéről a szálláson, szereztem pár újabb ősz hajszálat…
A körítés még fejlődött (!), látszik, hogy a sok befektetett energián felül a saját „gyereküknek” érzik a rendezvényt, és ez meg is látszik rajta. Ezért is sajnálom, hogy megint ilyen gyorsan elment, és 1 évet kell várni. Mindenképp visszamegyek, elvégre „Trilogy” a neve, tehát 3x kell megcsinálni, nem? 🙂 Próbálok még fejlődni, hogy az első nap 2 legkomolyabb lefeléje, a 3. nap szerpentinje, és a prológról a szűk szikla is meglegyen, és akkor talán elmondhatom, hogyha összefésülöm a 3 évet, akkor mindent megcsináltam. 🙂
Az endúrós élmezőny sem unatkozik: https://www.youtube.com/watch?v=5wGZ4nj8SvE