Mindenekelőtt be kell valljam, az utóbbi időben annyira magával ragadott az országútizás, hogy fél éve nem is ültem a monti nyergében. Megfogalmazódott bennem egy kérdés: akarok-e még egyaltalán MTB szakágban versenyezni? Igazából azért is szerettem volna elindulni a Crosskovácsin, hogy megtaláljam erre a kérdésre a választ. Erről majd a végén, ne ugorjunk ennyire előre. 🙂
Természetesen a bringa a kihagyás miatt nem volt igazán versenyképes állapotban, így a lassan szokásossá vált „utolsó pillanatig szerelés” volt a felkészülés a versenyre. Végül szombat reggelre a hátsó kerék is úgy döntött, magában tartja a levegőt, készen állt a versenyre. 🙂
A héten igyekeztem nem túl edzeni magam, úgy, hogy azért a formám megmaradjon. Bíztam benne, hogy a jól sikerült országúti verseny után mountain bike-kal is gyors lehetek, bár hozzá kell tenni, nem volt igazán kedvem terepen versenyezni.
Szombat reggel időben érkeztünk Nagykovácsiba. A rajtszám átvétele után meglátogattam a Bringabanda csapatsátrát. Mivel idén is kiemelt versenyzője vagyok a csapatnak, kaptam két vadonatúj szponzori gumit a Mitastól, egy szuper, izotóniás italporból és gélekből álló csomagot a High5-tól, megspékelve egy Muc Off kerékpáros tisztító szettel, amit ezúton is nagyon köszönök. Átvettem a 2021-es mezt is, ezt gyorsan magamra öltöttem.
Közben megérkeztek Sashalmi Ricsiék, így a múlt héthez hasonlóan Ricsi csatlakozott hozzám a bemelegítéshez.
Sikerült a második sorba beállni a rajtnál. Egész nyugodt voltam, mintha még a kedvem is megjött volna. Induljunk hát!
Őszintén szólva sejtettem, hogy kicsit „rozsdásak” lesznek a mountain bike-os képességeim a fél év kihagyásnak köszönhetően. Nos, ez igencsak meglátszott a verseny elején. A rajt után itt mindig van egy 5 km-es kör, benne egy tisztességes mászás, ami szétrántja a mezőnyt. Az erősek már ezen az emelkedőn gyilkos tempóval kezdtek. Itt még tudtam tartani velük az iramot, de mire visszaértünk a versenyközpontba és megkezdtük a 45 km-es nagy kört, már alig láttam Ricsit magam előtt. A pulzus magasan, úgy éreztem, helyben járok. Erőltettem még egy kicsit, de sok volt hátra nagyon, így próbáltam visszavenni. A pulzus fent ragadt, nem jött az erő, kezdett elmenni a kedvem az egésztől… Elgondolkoztam: még csak 12 km telt el, de ha így megy tovább, kiállok. Nem ezért jöttem, gondoltam magamban. Nehéznek éreztem magamat, a bringát, nem bíztam tapadásban sem. Vastag Szabi megérkezett, majd ki is került…
Ettem egy zselét, ittam elektrolitos vizet, de nem lett jobb. Közben felértek rám páran hátulról. Na, hátha könnyebb lesz bolyban menni! Ez kicsit segített, de még mindig nem éreztem igazán a Kellyst, lefelé sokat bénáztam. Újra frissítettem egyet. A srácok jó tempót mentek, tudtam tartani magam, kezdett a pulzusom is lejjebb menni, a kedvem meg visszajönni.
Öten-hatan haladtunk így kilométereken keresztül. Volt egy nagyszerű lejtőzés, kb. a táv felénél. Na, ezt végre már élveztem! Régóta a Team Heavy Pedalos srác ment a sor elején, el is fáradt rendesen, így őt kikerültük. Egy másik kollégának valami gondja akadt a hajtással: az egyik váltás után nagy recsegés, majd káromkodás. Őt sem láttuk többet. Ezen felbuzdulva a BTS-es sporttárs ritmust váltott, amit csak nekem sikerült átvennem, így a verseny utolsó harmadára ketten maradtunk.
Remek tempóban tekertünk, főleg az emelkedőkön. Anna-laknál csapattársam, Tóth Laci várt egy teli kulaccsal, ezúton is ezer köszönet neki a frissítésért. Benyomtam még egy zselét, már csak 12-13 km volt hátra. Az utolsó, fehér köves, egynyomos mászást is sikerült a BTS versenyzője mögött megcsinálnom, majd egy nyújtott emelkedőn -épp, mikor ittam- taktikusan „meglószolt”, amit már nem tudtam átvenni. 5 km volt csak hátra.
Mostanra már szerencsére visszajöttek az MTB-s mozdulatok, elfogadhatóan engedtem lefelé az utolsó szakaszon.
A befutónál nagy örömmel várt Erika, a szüleim és a csapat. Én fejcsóválva, letörten érkeztem, csak álltam ott. Furcsa érzés volt, mert nem éreztem úgy, hogy kihajtottam volna magam, viszont többre se voltam képes, mintha valami limitálta volna a szombati teljesítményem.
Fetzer Robi lép oda hozzám és teszi fel a kérdést: „Na, hogy ment?” A választ ide szó szerint nem írnám le, elég csak annyi, hogy elmondtam, baromi gyengének éreztem magam. Robi rám néz: „Mi bajod van? Szerintem neked sportpszichológus kell, korosztályodban második lettél!” Ekkor ért oda Erika a szüleimmel, akik megerősítették, bemondta a speaker, Master 1 -ben második helyezést értem el. 🙂
Kicsit még hihetetlen volt, de miután gyorsan ettem-ittam, többen is odajöttek hozzám gratulálni. Így már igazán megérte megvárni az eredményhirdetést, hiszen a tavalyi Top Maraton Master 1, rövidtáv összetett bronzérme előtt egy CRK ezüstöt és egy ajándékcsomagot vehettem át. Nagyon kitettek magukért a szervezők, nem kis értékű Specialized baseball sapkával és Ozzie napszemüveggel lettem gazdagabb.
Köszönöm a támogatást Erikámnak, a családomnak, a Bringabanda SC-nek. Köszönet a kiváló gumikért a Mitasnak, a frissítőért a High5-nak.
Jövő szombaton újra verseny, jön a Top Maraton második, balatonfüredi állomása, remélhetőleg több „jóérzéssel”!
Ja, és a kérdésre a válasz: nincs válasz. 😄 Hagyok időt magamnak az év végéig. Jelenleg jobban érzem magam az országúti nyergében, de majd meglátjuk, mi lesz, ha lement a szezon. 🙂
