Egy kis versenybeszámoló, és betekintés a kajakos hosszútávozás lelki bugyraiba: Ha a saját edzőm volnék, és azzal jönnék, hogy “Bandibá, a jövő heti szolnoki sprint ob rávezetőjének elmennék egy kis hosszútávot versenyezni” azt mondanám: “jól van fiam nyughass, nem ennek van itt az ideje”. De aztán mégis elkéredzkedtem magamtól, és voltam olyan jó fej, hogy el is engedtem magam… Részben azért, mert nekem a sprint távok (minden, ami 10km alatt alatt van) az csak ritka és egzotikus kirándulás egy távoli világba, a hosszúzás, meg nagyon hosszúzást meg évtizedek óta művelem (futva, mountainbike-on) nomeg ott vannak a sporik, akiket nem lehet lazítani hagyni 
Szóval júli.9. szombat, Ráckevei-Duna Beevezés, hoszútáv. K1-ben két kategória: verseny kajak, és túra kajak (ide értve a 42-es sporthajótól a krokodilos strandkajakig mindent, ami nem versenykajak. Agyrém.) Én ezeken a hosszabb távokon mindig egy gyorsabbacska tengeriben indulok, mert abban bírok ki 2 órát, vagy többet. Jó sok induló volt, a rajtban, nagy széllel. Csak úgy forrt a víz, én meg elrajtoltam behúzott kormánnyal, így hamar a nádasban kötöttem ki…. Mire korrigáltam, el is ment a vonatom, akiknek a farvizén kellett volna maradni, hogy a mezőny elejével maradjak, és kicsit spórólni tudjak. Így aztán egyedül kellett visszazárkózni a saját mezőnyöm legvégére, amivel alapos savasodás mellett elszórakoztam vagy 15 percet. De minden rajtban azt mondom magamnak: “Szaladjatok csak nyulacskák az elején, hosszú még a hosszú: ” Egyenként kapaszkodtam fel, 1-2 percre szusszanva egy-egy farvizen, majd megelőzve őket, próbáltam rávenni a kollágákat, hogy meghúzom a sort, aztán váltott vezetéssel, összedolgozva vegyük üldözőbe a következő nyuszit, de mire visszaálltam volna mőgéjük, már leszakadtak rólam. Közben a sporthajók folyamatosan 150-200m-re előttem. Mindig más nyomvonalat választva, mint ők, keresve a szélárnyékokat, kis limányokat loptam feljebb magam, centiről-centire. Sajnos az egyik beért kolléga pont bebólintott előttem, keresztbeállítva a kajakot, így megint nőtt a távolság. Arra számítottam, hogy a visszafordító után, a Czuczor-szigeti kis technikás, szűk kanyargós csiki-csukiban a sporthajók szenvedni fognak, ott jön el az én időm a támadásra. Ráadásul ismerem már magam, tudom, hogy nekem 1 óra körül kezdődik a verseny, akkor érem el az üzemi hőfokot, amikor mások kezdenek elfogyni. Ez be is jött, két kínlódó verseny K1-et is sikerült itt levadászni, és mire kiértünk a nagyágra, már ott loholtam közvetlenül a sportkajakok mögött. Szerencsémre egy K2-Outrigger vonatot is beértem, így az ő farvizükön daráltam magam feljebb a mezőnyben. Az utolsó 3-4km-en 100m-en belül láttam magam előtt a frissen eladott Master Speed 44-esemben lapátoló Zsoltot, meg még egy Spirites kollégát, azt gondoltam, ők lehetnek a 2-3 (esetleg a 3-4.) helyen, ha sikerül megfogni őket, akár dobogó is lehet. Többször megpróbáltam megelőzni a K2es fiúkat, hogy egyedül hajrázok a végén, de túl sok energiába tellett, így nem tudtam tovább zárkózni. Ráadásul 2km-rel a cél előtt egy kiránduló család egy túrakajakkal balól, lassítás nélkül keresztbe nekemjött, rátolt az outriggerre, és csak csodával határos módon tudtam visszaeszkimózni magam félig a víz alól. Na, innen már csak arra maradt erőm, hogy visszakapaszkodjak az outriggerre, és együtt toljuk végig a hátravévőt. A túrakajak mezőnyben 6. helyen értem be, kb 5 perccel a következő tengeris kolléga, Skoda Tamás előtt, így aztán konstatálva, hogy nem vagyok érintett az eredményhirdeésben, gyors kalóriapótlás után (tarhonyás hús rég esett ilyen jól) haza indultam. Fél óra múlva csörög a telefonom, Skoda Tomi hív, hogy merre vagyok, mert fel kellene állni a dobogóra, ugyanis én nyertem a tengeri kategóriát… Így történt, hogy vasárnap meglátogattam Tamást Csákánydoroszlón, aki ott adta át nekem a meglepetés díjat. Mire nem jó egy zalai családlátogatás 
” Egyenként kapaszkodtam fel, 1-2 percre szusszanva egy-egy farvizen, majd megelőzve őket, próbáltam rávenni a kollágákat, hogy meghúzom a sort, aztán váltott vezetéssel, összedolgozva vegyük üldözőbe a következő nyuszit, de mire visszaálltam volna mőgéjük, már leszakadtak rólam. Közben a sporthajók folyamatosan 150-200m-re előttem. Mindig más nyomvonalat választva, mint ők, keresve a szélárnyékokat, kis limányokat loptam feljebb magam, centiről-centire. Sajnos az egyik beért kolléga pont bebólintott előttem, keresztbeállítva a kajakot, így megint nőtt a távolság. Arra számítottam, hogy a visszafordító után, a Czuczor-szigeti kis technikás, szűk kanyargós csiki-csukiban a sporthajók szenvedni fognak, ott jön el az én időm a támadásra. Ráadásul ismerem már magam, tudom, hogy nekem 1 óra körül kezdődik a verseny, akkor érem el az üzemi hőfokot, amikor mások kezdenek elfogyni. Ez be is jött, két kínlódó verseny K1-et is sikerült itt levadászni, és mire kiértünk a nagyágra, már ott loholtam közvetlenül a sportkajakok mögött. Szerencsémre egy K2-Outrigger vonatot is beértem, így az ő farvizükön daráltam magam feljebb a mezőnyben. Az utolsó 3-4km-en 100m-en belül láttam magam előtt a frissen eladott Master Speed 44-esemben lapátoló Zsoltot, meg még egy Spirites kollégát, azt gondoltam, ők lehetnek a 2-3 (esetleg a 3-4.) helyen, ha sikerül megfogni őket, akár dobogó is lehet. Többször megpróbáltam megelőzni a K2es fiúkat, hogy egyedül hajrázok a végén, de túl sok energiába tellett, így nem tudtam tovább zárkózni. Ráadásul 2km-rel a cél előtt egy kiránduló család egy túrakajakkal balól, lassítás nélkül keresztbe nekemjött, rátolt az outriggerre, és csak csodával határos módon tudtam visszaeszkimózni magam félig a víz alól. Na, innen már csak arra maradt erőm, hogy visszakapaszkodjak az outriggerre, és együtt toljuk végig a hátravévőt. A túrakajak mezőnyben 6. helyen értem be, kb 5 perccel a következő tengeris kolléga, Skoda Tamás előtt, így aztán konstatálva, hogy nem vagyok érintett az eredményhirdeésben, gyors kalóriapótlás után (tarhonyás hús rég esett ilyen jól) haza indultam. Fél óra múlva csörög a telefonom, Skoda Tomi hív, hogy merre vagyok, mert fel kellene állni a dobogóra, ugyanis én nyertem a tengeri kategóriát… Így történt, hogy vasárnap meglátogattam Tamást Csákánydoroszlón, aki ott adta át nekem a meglepetés díjat. Mire nem jó egy zalai családlátogatás 