Szezonzáró BajkoBranie hétvége

A Motorest Branisko-hoz kötődő enduro verseny , ill. korábban a Kralovsky maraton szervezőbrigádjának oszlopos része újabban az enduro szervezkedés mellett lelkes trail építésekbe kezdett a környéken, és ezekhez minden infót készségesen meg is osztanak minden bringás ínyencnek:

https://www.trailforks.com/region/bajkobranie/?lat=49.031100&lon=20.874434&z=12&m=trailforks

 

A mostanában elkészült új nyomvonalak bemutatását összekötötték egy kis szezonzáró örömbringázással, nem is volt kérdés, hogy élünk-e a meghívással. Ha már új ösvények kerültek képbe, amolyan bizonyos habként a tortán megnéztük az Eperjes melletti mini trailhálózatot. Pont jól jött ki a lépés, mindössze 2 perc kitérő volt az útvonaltól. Nekem régóta izgatta a fantáziámat, hogy a helyiek mit ástak ide. Nem csalódtunk, remek kis flow jellegű ösvényeket fogadtak, és ki is volt táblázva minden trail kezdete.

Itt tennék is egy kis kitérőt. Mégpedig arról, hogy összefogással, meg tárgyalásokkal mi mindent el lehet érni; ott vannak a sokak által ismert Kassai trailek, amiket helyi kis közösség tart karban, ott is minden szépen kitáblázva, önkormányzati engedéllyel. Ugyanez igaz erre a környékre, itt és a É-on, a Lengyel határ közelében építkeznek, ill. Eperjes K-i vonulatain is vannak igen jó helyeik (ezt a Kassa maraton alatt sikerült szemrevételezni). A Kralovsky enduro szervezők brigádja pedig a kassai mellett a Motorest Branisko környékét célozta meg ásójával; igazi masszív ösvényeket kialakítva, kellett is hozzá a két nap, hogy végig járjunk mindent. Nekik is van megállapodásuk a helyi erdészettel. Szóval nem lehetetlen legálisan színvonalas helyeken tekerészni!

 

De vissza a hétvégére. Hosszas ömlengős visszaemlékezésbe nem kezdenék, egyszerűen tökéletes volt minden. Az őszi színek, a még meleg, napos időjárás, a társaság, az ösvények, és a szervezők által biztosított kaja egyszerűen fenomenális volt!! Jövő évre is több ilyen eseményt terveznek, próbálom majd időben megosztani az érdeklődőkkel! Itt lehet őket követni: https://www.facebook.com/kralovskebajkobranie/

Addig is kedvcsinálónak beszéljenek a képek:

 

Hozzászólások

hozzászólás