Sziasztok! Kezdem kipihenni magam, gondoltam megosztok veletek egy két gondolatot a versennyel kapcsolatosan. Egy régi álmom vált valóra, 2007-ben kezdődött az egész, mikor először indultam el a Salz-on, és láttam az A távról beérkező meggyötört de ugyanakkor boldog arcokat. Akkor és ott megfogalmazódott bennem, hogy ezt nekem is meg kell valamikor csinálnom. Mindig közbe jött valami, végül10 évet kellett rá várnom. Megérte, mert akkora nagy élmény volt!!
Év elején beneveztem a versenyre, már akkor elkezdtünk beszélgetni párommal Zsolttal az egész versenyről. Ő már tapasztalt motoros, megcsinálta 2013-ban és elég szép idővel. Verseny előtti egy-két hétben már nagyon rá voltam kattanva az egészre, csak erről tudtam beszélni, a szintrajzott memorizáltam (nem tettem fel, jobb volt nem látni, hogy mennyi van még hátra), tervezgettem, mit és hogyan fogok csinálni. Természetesen a párom sok jó tanáccsal látott el, ő mindig azt mondta, hogy nem kell ennyire megtervezni a dolgokat, mész, amit mész, figyelj a szervezetedre és fogd fel egy jó hosszú bringás túrának, szemezgess a frissítőkön stb. 🙂
Eljött a nagy nap, szakadó esőre ébredtünk. Tudtam, hogy ez lesz és felkészítettem magam lelkileg és testileg. Kocsiba pattantunk és irány a rajt cél terület. Zsolti öntötte belém a lelket és azt mondta, hogy indulj el mindenképp, lesz ami lesz, ha úgy alakul, nem szégyen feladni. Szerintem egy nő fejében ilyesmi meg sem fordul, főleg az enyémben nem. Aki ismer az tudja, hogy konok vagyok. 🙂
A rajtban már nem esett olyan intenzíven az eső. Szerencsére a 4.-5. sorból tudtam rajtolni. Rajt után sodort magával a tömeg, tapostam a pedált és mentem velük, nem figyeltem a pulzusomat, tudtam, hogy jóval a megengedett határ fölött vagyok. Ez így ment majdnem két órán keresztül. Volt olyan erdei ösvény, ahol alig láttam, annyira sötét volt. Csak az járt a fejemben, hogy sietni kell, mert az első limitpontot elég szűkre szabták, tartottam tőle, hogy nem férek bele. Tettem a kereket a srácokra és csapattuk ezerrel. Zsolti várt a második frissítő pont utáni hivatalos segítői pontnál, ahol a limitpont is volt. Itt már megnyugodtam, innen már nincsen gond, csak menni kell. Felvettem a motyómat, kaptam egy kis buzdítást Hudák Szilvitől. Kérdezte, hogy fázom-e? Én meg gyorsan rá vágtam, hogy nem. Annyira jól eltaláltam az öltözködést, hogy semmi bajom nem volt az egész verseny alatt. Kaptam a versenyre Marosffy Orsitól egy remek esőkabátot, rózsaszínt, amit természetesen meg is tartottam, mivel ez mentette meg az életemet az első 6-7 órában, míg szakadt az eső.
Tovább haladva csak magamra figyeltem, beálltam a saját tempómra és faltam a kilométereket, nem foglalkoztam a mellettem elhaladó srácokkal. Nézelődtem, élveztem a csodás tájat, hatalmas vízesések, hömpölygő patakok, csodálatos hegyek mellet tekergett a verseny nyomvonala. Egy elég veszélyes lefele szélén megpillantottam egy lányt, lehet, hogy szerelt valamit vagy elesett, nem tudom. Gyorsan utánam eredt, és megelőzött. Nagyon mocsaras, sáros patak parti résznél együtt haladtunk, raktam rá a kereket. Nem szarakodott a pocsolyákkal belegázol én meg utána, szanaszét fröcskölt a víz és a sár, állat volt. Egy darabig együtt mentünk, de az emelkedőnél elkezdett meglépni, vele tudtam volna menni, de nem akartam magam kicsinálni a verseny első harmadában, így hagytam is az egészet. Menet közben egy picit elállt az eső, levettem az esőkabátot és begyűrtem a zsebembe. Picit fáztam, mert nagyon izzadt voltam, de nem volt gond, elég jó bírtam. Majd elkezdett melegem lenni és ki-ki sütött a nap, annyira megörültem ennek, hogy kiabálva üdvözöltem a napot. Arra gondoltam, hogy a 108. kilométernél találkozom Zsoltival és leveszem a kamáslit is és a baggie shortot. Szépen haladtam, olyan 98 kilométer környékén belekerültünk egy felhős részbe, ahol megint elkezdett szakadni az eső, meg kellett állnom, felvettem az esőkabátot. Ewige Wand-hoz másodszorra értünk fel, csodálatos hely, szuper trailek, minden beadtam, nem sokat tologattam a bringát. Zsolti várt a megbeszélt 8. frissítő ponton, majdnem elém ugrott, mert alig vettem észre. Ricsi is ott volt, kértem fogja meg a bringámat, hát az arca mindent elárul, hogy ezt a mocskos, sáros bringát most hogy, de rámarkolt és segített. 🙂 Zsolti olajozott én meg addig gyorsan zsebre vágtam a géleket és a szeleteket, kaptam egy teli kulacsot és gyerünk tovább. Nem vettem le a ruhákat, mert szakadt az eső, pont jól éreztem magam. Itt most sok táv keveredett össze, ki-kit elirányítottak a saját távjára, engem majdnem rossz irányba küldtek. Az A távot összeeresztették a F távval, majd később a B távval is. Az első nagy mászásnál egész jó idő lett, az eső elállt és még a nap is kisütött. Annyira furi volt, hogy a B távosok rövidnadrágban egy mezben vagy egy laza mellényben csapatták, mi meg nyakig beöltözve. Akkor éreztem azt, hogy nincs mese, vetkőznöm kell. Levettem a kabátot és elraktam, többet elő sem vettem, kamáslit is levettem és ledobtam egy szemetelő helynél. Tudtam, hogy most egy kicsit rákapcsolhatok, már 110 kilométert megtettem.
A 9. frissítő pontnál sokan átöltöztek, megállás nélkül átrobogtam és mentem tovább. Egy elég meredek technikás mászás volt, amit végig kitekertem, az erő még velem volt. Szépen nyomtuk a bajtársakkal, volt ki beállt elém húzni, volt, aki szurkolt menet közben. Akkor gondoltam, hogy jó helyen lehetek, ha ennyire „brávóznak”. 🙂 Közben más távokkal keveredtünk, de már a végükkel, volt kavarodás bőven, lassú lányokat, fiúkat meg egykerekes versenyzőket értem utol. Elég sokszor volt, hogy majdnem feltartottak, de nem hagytam magam, előztem, mint állat, benne volt a bugi a lábaimban. A lefelében füves csúszós részre vittek minket, gondolkodás nélkül verettünk az A távos srácokkal és előztünk mindenkit. Az első fékem mostanra egy kicsit kopott, és utána kellett állítanom már másodszorra. A sík tóparti részhez érve befogtam egy srácot, hogy pihenjek mögötte és így haladtunk. A pálya széléről sokszor hallottam a nevemet, sok magyar szurkolt nekem is. „Meg lesz Bea”. Gondoltam magam, hogy azon vagyok! Zsolti várt a 142 kilométernél a 10. frissítő pontnál, olajozott és kaptam kulacsot, levettem a baggie shortot és a karmelegítőt. Kaptam az instrukciót, hogy „ha ezt tartod, jó lesz”. Volt még pár mondat, hogy előttem-mögöttem mennyi hézag van, de azt már nem hallottam…
Na, nem is kellet több, most már biztos voltam benne, jó helyen vagyok, talán dobogós. Tudtam mi fog még rám várni; a két nagy mászás. Gyors aszfaltos részen haladtunk a híres és hírhedt Salzberg felé. Neki is kezdtem az őrületes mászásnak, eszembe jutott, hogy ezt csak okosan, szép egyenletes tempóban szabad. Sokan azt mondták, hogy durva lesz. Mindent kitekertem teljesen fel, a szpíker mellet is eltekertem, próbálkozott beszélni velem. De annyira meredek volt ez a rész, hogy csak arra tudtam gondolni, hogy nyeregben maradjak. Pár méterrel később a nagyon meredek aszfalton leszálltam és én is elkezdtem tolni a srácokkal együtt. Tolásban verhetetlen vagyok, még be bele is futottam, toltam, mint egy barom. Egy picit lankásabb résznél visszaszálltam és innen már tekerve értem fel a csúcsra. Gyors sotteres lejtőzés és megkezdtem az utolsó leghosszabb nagy mászást. Beálltam egy tempóra és küldtem. Nagyon fájt a derekam és pár percenként kiállva nyomtam. A hegy tetejéig nagyon szép ritmusban értem fel és rengeteg fiút előztem meg, Boldog voltam. Innen egy hosszú lejtőzés várt rám. A célig kb. még 30 kilométert kellet tekerni, egy-két kisebb mászás volt még benne, ami a vége felé elég nehezen ment, és picit be is lassultam. Az utolsó 10 kilométerre már újra megtáltosodtam és kiállva nyomtam, előztem a B távosokat. Az utolsó lefelében kb. 3 kilométerrel a vége előtt utolértem a B távon induló Marosffy Orsit, innen már együtt mentünk, csiripeltünk és boldogan szárnyaltunk a cél felé. Kézen fogva és hatalmas extázisban gurultunk a célvonalhoz. Zsoltit megpillantottam és már jött is elém, gratulált és elkezdett összeszedni, mert hát nem tagadom, egy kicsit megrogytam.
A verseny során háromszor volt kicsi holtpontom, ilyenkor egy picit belassulok, ettem és ittam, közben jó dolgokra gondolok és pár perc múlva vissza is zökkenek. A versenyt nagyon pozitívan éltem meg, fejben nagyon erős voltam és testileg, lelkileg is. Zsolti nagyon sokat jelentett a verseny során. Őszinte leszek, kellett, hogy ott legyen ebben a mostoha időben. Ahogy anno én is segítettem neki, jó érzés, hogy így húzzuk-vonjuk egymást! :)Edzőmnek, Szöllőssy Istvánnak pedig köszönöm a remek felkészítést.
Egy-két adat: 215km, 6650m, 13ó55p-es idő, 8800 kcal felhasználás, 4 kulacs és 2 pohár izotóniás ital, kb.10 gél, 6-7 müzli. A kb. 500 célba érkezőből (900 induló volt) összetettben 153. lettem. Nőknél 14-en értünk célba, a 4. helyen végeztem az első három külföldi lány mögött, kategóriában 2. lettem. Ringelhann Fanni utánam ért be, volt egy defektje, de ez majd ő elmeséli. Itt is szeretnék neki gratulálni, ügyes volt, ilyen fiatalon ilyet menni nem semmi teljesítmény!
Olyan fél óra alatt összeszedtem magam, egy hosszú meleg zuhanyozás helyrerakott. Utána jöhetett a fekete mez átvétele és a finom kolbász kenyérrel és sörrel. Hatalmas buli volt a díjátadón, magával ragadott az egész, boldogan álltam fel a dobogóra.
Eredményeket itt találjátok: http://live-scoring.net/trophy17/#1_E00F94
Gondolom kíváncsiak vagytok rá, hogy indulnák-e még egyszer? Élmény volt, de őszintén; nem!
Sziasztok, Bea 🙂