Ezen a versenyen már tavaly is indultam, kellemes emlékekkel tértem haza. Így az volt a terv, hogy idén Zsoltival kettesben leutazunk Horvátországba a versenyre és ráfűzünk egy nyaralást is.
Már pár nappal a verseny kezdete előtt leutaztunk a helyszínre. Az idő nem a kellemesebb oldalát mutatta, konkrétan eset az eső. A helyi szállásadó mondta, hogy egész nyáron az esőért imádkoztak, de ez már nekik is sok, kb. 3 hete folyamatosan esik. Na gondoltam is magamban, lesz itt sár bőven. Nem csüggedtünk, várost néztünk és egyéb programokat szerveztünk. Szerencsék volt, mert másnapra az idő kitisztult és végre élvezhettük a nap melegét: bringáztunk egy nagyot, meg tengerpartoztunk.
Aztán eljött a verseny első napja. Az „A” távra neveztem elit kategóriába. A készülődés alatt megérkezett a Merkapt- és a Merida maraton különítmény. Délután öt órakor volt a rajt és egy óra sprintre kellett készülni: többnyire sík és kanyargós a pálya meg némi hupli.
Zsoltival szépen bemelegítettünk és beálltunk a rajtba egymás mellé, hú de régen is volt ilyen… Kicsit kaotikus volt a rajthelyre a beállás, mert hát mindenki az eső sorból szeretne rajtolni. Rajt után bekerültem a darálóba, iszonyatos menés volt, nagyon féltem, nehogy baj legyen. Pár kilométer megtétele után már kezdtünk szétszakadozni. Megláttam magam előtt egy lányt, rásprinteltem és pár perc múlva már meg is fogtam, innen a célig együtt mentünk, gyepáltuk egymást rendesen. A célegyenesre fordulva ő előrébb tudott helyezkedni én meg bíztam magamban, hogy meg lesz. Minden erőmet beleadva sprinteltem, de ő ért be előbb egy másodperccel. Tavaly is pont így történt, mérges voltam magamra!
Zsolti a bringamosóban állt, mert hát sarasak lettünk. Beálltam mellé és közös csapatmunkával lemostuk a két bringát expressz sebességgel, megbeszéltük az „élményeket”. Aztán jött a tervezett fénypont, a magyar különítménnyel a szokásos helyi étterembe malackát enni. Ők előre mentek, míg mi bepakoltunk a kocsiba és rendbe raktuk magunkat. Kész minden, a kocsiba be és indulás. Csak a kocsi megadta magát, nem akart indulni. Az akksi megadta magát. Gyors segítség kérés a környező versenytáraktól; először próbáltuk betolni, majd jött a bikakábel, de semmi… Na innen kezdődőt az éjszakai műszak, ami éjfélre be is bejeződött. Nagyon köszön Ká Viktornak a segítséget és Ladányi Miklósnak, ha ők nincsenek, lehet, hogy mi még mindig Horvátországban lennénk. 🙂
Nem sokat tudtunk aludni és rákészülni a verseny 2. napjára, de abban maximálisan biztos voltam, hogy a mai szakaszt meg akarom nyerni, bármi is legyen. Szerencsére közel volt a szálláshoz a rajt-cél terület, olyan 5 kilométere. Lassan áttekertünk Zsoltival ez jó is volt bemelegítésnek. Beálltunk a rajtba és izgatottan vártuk, hogy indulhassunk. Egy aszfaltos lefelét és két körforgalmat kell túlélnünk. Idén szerencsére jól helyezkedtem és viszonylag elöl tudtam maradni, aminek nagyon örültem. Egy jó tíz kilométer után észrevettem, hogy előttem van a tegnapi versenytársam, egy rövid kis felfelén megelőztem. Még jobban rákapcsoltam, az előttem lévő srácra kezdtem felérni, raktam a kereket a srácra, a csajszi nem bírta a tempót, leszakadt. Innen egy viszonylag durva hosszabb lefelé következet, ahol két srác után csapattam. Az első elesett egy csúszós kövön a második megállt és leszállt Nekem is le kell szállnom, gyorsan eltoltam mellettük még hátranézetem, de nem láttam lányzót mögöttem. Gyorsan visszapattantam a bringára és irány tovább, mentem mint a golyó. Élveztem a verseny minden percét, volt egy lépcsősebb rész, ahol leszálltam és letoltam, itt jó páran összetorlódtunk. De nem bántam, mert tudtam, hogy egy nyitott 10 kilométeres sík rész fog jönni. Két srác közé beálltam ők diktálták a tempót, ami az elején elég fájdalmas volt, de idővel megszokták az izmaim és már lazán lobogtam mögöttünk mögöttem meg a többiek kb. 8 fő lehetett. Visszafordítónál hátranéztem és konstatáltam, hogy a mi bolyunkban nincsen a csajszi. Huuu ez jó hír! Jött a kedvenc részem, egy 10 perces kemény mászás, senki nem jött velem, és vagy öt embert meg is előztem. Innen a célig kb. 15 kilométert egyedül tettem meg, nyélen küldtem, nem foglalkoztam semmivel csak mentem: 1ó50 perccel érkeztem be a célba, a csajnak 55 mp adtam. Zsoltival megint a bringamosóban várt találkoztunk. Otthagytam a bringámat, és lemosta, annyira cuki. Én meg mentem az eredményhirdetésre. Mert hát itt nem szórakoznak, pontosan, gyorsan lezavarják. Jó volt a dobogó legfelső fokára felállni. 🙂
Zsoltival hazatekertünk, de előtte megmártóztunk a tengerben, bringás ruhában, mert az jót tesz a lábaknak, és a ruha is sáros volt. Szállásra visszaérve a raktárak feltöltése és pihenés várt rám, az előző esti tortúrával együtt a 2. versenynap már éreztette a hatását, úgy eldőltem, mint egy krumpliszsák. Két óra pihenés után fel kellett kellem rendbe rakni a szállást és összecsomagolni és felkészülni a másnapi maratonra. Olyan egy óra alatt készen is lettem, vacsoráztunk és este 8-kor megint eldőltem és reggelig aludtam. Hajnalban fel-fel ébredtem a nagy dörgésre és a villámlásra. Gondoltam magamban, hogy ez durva verseny nap lesz….De mivel vezettem az összetett, így meg sem fordulhatott a fejben, hogy nem indulok el. Reggel 9 órakor indulásra készen voltunk, fél óra volt kocsival a rajt cél terület, az idő közben nyáriasra fordult. A rajban nyári mezben voltam, de a titkos fegyverem, a rózsaszín esőkabátom a zsebemben figyelt, mert durva esőzést mondtak déltől.
10.40-kor elrajtoltunk, természetesen egy aszfaltos dózeres lefelével indítottak el minket le a veszedelembe. Szerencsére nem lett baj, szépen széthúzott a mezőny és lehetet haladni. Úgy láttam, hogy én vagyok az első a csajok között. Jó pár kilométer megtétele után jött egy hosszabb sík rész, ahol megint be tudtam fogni néhány srácot és lobogtam rajtuk. Az első nagyobb hosszabb mászásnál megint megindultam és szépen haladtam, így az enduro szakasz elejére elsőnek érkeztem meg. Majd hátulról iszonyatos robajjal közeledet felém egy csapat bringás, hallottam, hogy sory-sory, gyorsan félrehúzódtam. Három „B” távos srác húzott el mellettem. Egy picit velük mentem, de gyorsan otthagytak, én meg otthagytam a mögöttem lévő A távos srácokat. Elkezdett cseperegni az eső, gondoltam magamban, hogy ezt most lefelé meg kell rakni, mert ha ez az esőtől felázik az gázos lesz. Haladtam is szépen, még két B távos srácot elengedtem. Ez nagyon élvezetes kis trail volt. Az aljába leérve egy széles dózeres bringaútra vittek ki minket. Itt bevártam két srácot és elkezdődött az iszonyatos menés, 1,5 óra után azt érezem, hogy végem van. Ettem egy koffeines gélt, egy müzlit, ittam, és 20 perccel később jobban lettem. Szépen haladtunk a srácokkal a szakadó esőben én még mindig a nyári cuccban, nem fáztam. Már csurom vizes volt mindenem, mert minden honnan jött a víz. Akkor úgy elgondolkodtam , hogy fel kéne venni a kabátot, de nem akartam megállni. Majd a frissítő ponton, amíg megtöltik a kulacsomat felveszem. Frissítő ponton persze nem álltunk meg, robogtunk tovább. Egy hosszú lefelébe már igazán elkezdtem fázni, de még akkor sem akartam megállni, majd mikor elkezdett szó szerint ömleni az eső és már nem bírtam tovább, félreálltam és felvettem az életmentő kabátot, ekkor a menetidő 2, 5 óra volt. Az én kis vonatom ezzel elment, így beálltam a saját tempómra. Lefelé aljához érve még mindig egyedül voltam, majd megkezdem a mászást. Ezen a szakaszon iszonyatos sár volt kilométereken keresztül, húztam, vonszoltam, cibáltam a bringát. Volt, ahol tudtam tekerni, de borzalmas volt, a kis vonatom tagjai is itt voltak beragadva a sárba. Megelőztem őket, csak az egyik srác jött velem, aszfaltos részen a lefolyó vízben haladva lecsapattuk a bringáról a sarat, de nem sokáig élvezhettük, mert megint beküldtek minket a sáros erdőbe. Iszonyatos körülmények voltak, eszembe jutott, hogy ha most defektem lenne, tuti meghalnék. Sajnos volt, aki szerelte a bringáját és volt, aki tolta, mert leszakadt a hátsó váltója. A patakokból ömlött a víz és iszonyatos hatalmas tócsák voltak. Csak saját tempót mentem, át mindenen és nem gondolni semmire, csak arra, hogy nincs sok hátra. De volt még bőven csak így könnyebb végigcsinálni…
Telt múlt az idő fogytak a kilométerek és fogytak a gélek és a müzli szeletek a zsebemből. Frissítő ponton megálltam, feltöltöttem a kulacsomat és mentem tovább. Újabb endurós rész következett, tudtam, hogy az aljából már csak egy hosszú mászás van hátra. Lepattantam a bringáról és futottam a tetejétől az aljáig. Iszonyatos körülmények voltak, minden csúszós, csupa sár. Volt ahol megálltam és azon gondolkodtam, hogyan menjek le. Lecsúsztam egy darabig majd ugrottam a semmibe, majdnem összetörtem magam gyalog is. Majd még egy ilyen lefelé, de ez még durvább és hosszabb volt, itt megfogtam a bringát és seggen lecsúsztam, nem kockáztattam. 🙂 A mögöttem lévő srác nagyon durván, csúnyán esett-kelt. Természetesen eszembe jutott Zsolti. Ő ezt tuti élvezte! (És később kiderült, hogy nagyon is! 🙂 )
Kivittek minket egy aszfaltos része, ahol nem volt egyértelmű a jelölés, a mögöttem lévő srácot bevártam és ott tanakodtunk, majd mentünk tovább egyenesen. Picivel később volt jelölés és megnyugodtunk. Innen már nem volt sok hátra, de nem kíméltek meg minket, bevittek minket az erdőbe előszőr széles dózer, ami egynyomos szörnyé változott: iszonyat sár volt, de nyeregben tudtam maradni, néha meg toltam. Majd kivittek minket a szőlő tökék mellé. Majd jött a cél felé vezető dózeres rész, ahol még a nap elején szárazon legurultunk, most ott esőben és vizes köveken mászunk vissza. Minden erőmet beleadtam és megelőztem még pár srácot. Aszfaltra érve kiállva nyomtam és láttam a célkaput. Végre bent vagyok, nem tudom, hogy a lányok között hányadikként vagy egyáltalán kivel mi van, nem is érdekelt iszonyatosan széthajtottam magam.
Zsoltit láttam meg először, várt engem úgy csurom vizesen sárosan és Szilvi állt mellette. Gyors megittam egy pohár kólát, betoltam egy banánt és mentem oda hozzájuk. Zsolti megint elvitte a bringámat lemosni én meg utána. Mondtam neki, hogy engem is csapasson le, jó kis móka volt. 🙂 Csak ezen a szakaszon vagy 25 percet adott nekem Zsolti, mondom neki, hogy erős, de nem hiszi el. Szilvivel egy-két mondatot váltottunk, sajnos feladta és behozatta magát, a többiek is aszfalton indultak vissza. Elkezdtem megfagyni, így gyorsan a kocsihoz tekertünk és átöltöztük. Gyors bepakolás útra készre, de előtte még egy eredményhirdetés várt ránk. Egy kis tornateremben összegyűltünk, ettünk tésztát meg fánkot. Jó volt a hangulat! Eredményhirdetésnél kiderült, hogy majdnem minden lány feladta, rajtam kívül csak egy lány volt, aki végigcsinálta: Karácsonyi Ildikó, nagy gratuláció neki!
Így megnyertem a napi szakaszt, Ildi lett a második és Szilvit kihívták harmadiknak, ez egy szép gesztus a szervezőktől. Összetettet is megnyertem, a szervező és egyben szpíker nagyon gratulált, hogy ezt a kemény napot ilyen szép idővel lenyomtam, 4ó07 percet voltam kint ebben az ítélet időben (65km/1600), azt tuti, hogy durvább volt mint a Salz. Elköszöntünk mindenkitől és elindultunk hazafelé. Úgy érzem egy szép lezárás ennek az évnek, remek eredmények születtek idén is, a begyűjtögetett élményekről nem is beszélve!
