Előzmények:
Az úgy kezdődött, hogy a Fecó hívott: halottál már az Ötzi-ről, mert megyünk! Persze hallottam és mivel a lejtőzéseimről vagyok híres, ezért rögtön betojtam… Aztán az élet úgy hozta, hogy az első körös nevezésbe nem fértem bele, ezért kicsit megnyugodtam. Eltelt a második körös sorsolás is, azon sem kaptam helyet, végképp megnyugodtam. Aztán mielőtt indultunk volna edzőtáborozni, azelőtt jött egy email németül… Rögtön tudtam, hogy baj van:) Egy pár napig még hezitáltam, végül csak befizettem a nevezést. Innen már nem volt visszaút!!!!
Szerencsére Fecó első körben helyet kapott, ezért a közös edzésnek nem volt akadálya. Ez utóbbi döntőnek bizonyult, mert egyedül biztosan képetelen lettem volna ilyen mennyiségű edzésmunkát végezni (az Ötzi-ig 10e km és 100em szint volt a cél).
Ami a helyzetemen nem segített, az az, hogy időközben kétoldali lágyéksérvet állapítottak meg, ami rögtön úgy jelentkezett, hogyha mentem egy emberes edzést, akkor egy pár napra odavolt a hasam:((( Ez a verseny előtt 2 héttel csúcsosodott, amin görcsoldóval is próbáltam enyhíteni (orvosok fogják be a szemüket:) ). A fájdalom nem enyhült, de legalább a lábamból elvitte az összes erőt, úgy éreztem magam, mint saját öregapám. Sebaj, még az utolsó héten is edzettem, de sok köszönet nem volt benne, kedvenc edzőkörömön a Kóspallag körön a Királyrét-Kóspallag közötti szakaszon olyan teljesítményre voltam képes, hogy majdnem le kellett szállnom a bicajról… szuper, jó előjel.
Utazás:
A versenyre utazáskor Salzburgtól nagyjából a szállásig végig esett az eső (persze ahogy közeledtünk, egyre erősebben…). Ettől függetlenül mivel útba esett, ezért még autóval megmásztuk az első hegyet, ami arra volt jó, hogy rögtön mondtam a Fecónak, hogy én ezen a versenyen biztosan nem indulok el… Másnap szintén esett, ezért a Ferinek felajánlottam, hogy mivel rossz az idő, Ő pedig nem hozott kesztyűt, ezért a versenyre nyugodtan válogathat az én ruháim között is, mert én tutira nem indulok el. Aztán dél körül mégis mentünk egy ksiebb kört egy brutális emelkedőn gyönyörű helyeken (de ezt csak sejtettük, mert látni valójában nem láttuk), ami a lábaimat teljesen rendbe rakta, rájöttem, hogy a 10+%-os lejtőn is le lehet jönni vizes úton is (még nekem is), ezért egyre inkább úgy álltam hozzá, hogy másnap mégis elindulok, összapekoltam minden felszerelést a versenyre.
Verseny:
Reggel 3:45-kor kelés, kinézve az ablakon száraz utakat láttunk, ezért még inkább jobb kedvem lett, irány a rajt!!!
1. szakasz: Sölden-Ötz (1377-820)
Tartottam a szakasztól, mert nem tudtam elképzelni, hogyan fog 4500 ember együtt élve lemenni ezen a lejtőn. Célom az volt, hogy próbáljam a Fecót tartani, ami néhány km után meghiúsult:( Sebaj, legalább egyben leértem, nem úgy mint néhány társunk, akiket mentő vitt el…
2. szakasz: Ötz-Kühtai (820-2020)
Az eleje 10% feletti emelkedéssel indult, ettől függetlenül nagyon jó erőben kezdtem meg a mászást, sikerült 150 körül tartanom a pulzust, annak ellenére, hogy folyamatosan hagytam el az embereket. A 18%-osnak hirdetett emelkedő (megvolt mind a 18) szintén jól sikerült, ezért nagyon jó kedvel haladtam felfelé, annak ellenére, hogy a reggeli 6 fok kezdett süllyedni, az út pedig végig vizes volt … Az utolsó 1-2 km-en persze szakadni kezdett az eső! Frissítőn gyors beöltözés (mindet felvettem, ami nálam volt), kaja.
3. szakasz Kühtai-Innsbruck (2020-600)
A frissítő után halálfélelemmel indultam el a lejtőn… 3 fok, szakadó eső, kb 50-100m látótávolság. Minden egyben volt ahhoz, hogy ennek a szaksznak egy cm-ét se élvezzem…. Alig tudtam lejönni, egyrészt a csúszós út miatt, másrészt ahol már tudtam volna egy kicsit gyorsulni, ott pedig rögtön annyira fáztam, hogy a kormányt csak rángatni tudtam. Én még bicajon soha nem féltem ennyire ráadásként még rengeteg időt is veszítettem…
4. szakasz: Innsbruck-Brenner (600-1377)
Annyira későn értem be a városba, hogy teljesen egyedül voltam. Egy Hungária krt. jellegű úton botorkáltam egyedül, csak az érzéseimre hagyatkozva. Szerencsére nem tévedtem el. Elindult a mászás is, ahol rögtön megjött a kedvem az egészhez újra. Nagyobb sebességre kapcsoltam, mert féltem, hgy kicsúszok az első limitponton. Folyamatosan előzgettem a bolyokat, senki nem tudott beállni mögém, ez hihetetlen erőt adott! Ráadásként még a nap is kisütött, a ruhák elkezdtek megszáradni rajtam:))) 15 perccel a limitidő előtt értem be, gyors frissítés, végre pisi, meg kértem egy kis olajozást a szervizkamiontól, mert az eső teljesen kiszárította a láncom.
5. szakasz Brenner-Sterzing (1377-960)
Szerencsére eseménytelen szakasz volt, száraz úton, hozzám képest jól haladtam még lefelé is.
6. szakasz: Sterzing-Jaufenpass (960-2090)
Ez a mászás is jól sikerült, annak ellenére, hogy a Brenner előtti nyélen tekerés mély nyomokat hagyott a lábamban, de sebaj. Az órámon csak a magassággal foglalkoztam (ez végül nagyon jó választásnak bizonyult), ami szépen lassan egyre nagyobb számokat mutatott:) Közben néhányszor eleredt az eső, de itt kifejezetten jól esett. A frissítőre 15 perccel a limit előtt érkeztem. Viszont a limitpont a frissítő felett kb. 150m-rel volt. Itt nyomtam még egy utolsó elkeseredett sprintet, de még felértem ide is.
7. szakasz: Jaufenpass-St. Leonard (2090-750)
Szencsére a tetőn nem esett, viszont ettől függetlenül nedves volt az út, ezért nem éreztem magam rajta teljes biztonságban. Saját tempóban ereszkedni kezdtem. Már csak kb. 300m-nyi ereszkedés volt hátra, amikor elment mellettem a záróautó. Nem szólt semmit, ezért én nyugodtan ereszkedtem tovább, viszont a faluba leérve már bontották a kordonokat, a rendőr már azt se tudta megmondani merre kell menni. Nem volt jó érzésem…
8. szakasz: St. Leonard-Timmelsjoch (750-2509)
Az emelkedő alján a biztonság kedvéért mégegyszer megkérdeztem a záróautót, hogy mehetek-e tovább. Mivel igenlő volt a válasz, ezért nyugodtan kezdtem meg a mászást. Már az emelkedő alján elkezdett szemeregni, ettől függetlenül jó kedvvel haladtam. Örültem, hogy a 12-14%-osnak jelzett emelkedőket megsem éreztem, a lábaim jól forogtak. A csúcsra éréshez saját limitként 18:30-at állítottam be, mert úgy gondoltam, hogyha addig beérek, akkor még világosban le tudok ereszkedni. Az eső viszont egyre jobban rákezdett és a hőmérő is egyre kisebb számokat mutatott… Bajban voltam, mert nem mertem felvenni az esőcuccaimat felfelé, mert túlságosan befülledtem volna alájuk, enélkül meg egyre jobban fáztam. Az utolsó előtti frissítőnél 1700m-en már nagyon vacogtam, csak 5 fok volt, szakadt az eső, minden ruhám csurom vizes a kesztyűmmel egyetemben, rossz kedvem volt nagyon. Közben bent állt egy busz, ami felszedte az idő előtt kiszállókat és már eléggé indulóra állt. Innen hirtelen felgyorsultak az események, már nem is ettem, gyorsan lebeszéltem a buszt, a bicjszállítást és már ültem is be a buszba…..
Rögtön tudtam, hogy ez nagyon rossz döntés volt, amit az élet utólag sajnos igazolt is. A buszban konkrétan hűtöttek. Ezzel elvittek egy másik buszhoz, ahol nem mondtak semmit, csak szimplán álltunk 1 órát. Ahogy leértünk a célba, ott még nem volt lent a bicajom, ezért még egy órát vártam… Közben se kaja, se pia, se wc, én meg a vizes ruhámban az utcán találtam magam… Ha ezt előre tudom, akkor végig szenvedtem volna, bár az utolsó hosszú lejtő is végig tiszta víz volt és el nem tudom képzelni, hogy 2-3 fokban, vizes kesztyűvel hogyan abszolváltam volna, de biztosan kevesebb szenvedés lett volna:((((((((((
Közben beszéltem Fecóval, tudatta, hogy Ő beért. Jól esett, hogy legalább neki sikerült!
Zárszóként örülök, hogy épségben megúsztam, ettől függetlenül biztosan hosszú időnek kell eltelnie, hogy fel tudjam dolgozni. Úgy gondoltam, hogy nem ezért dolgoztam egész évben. Nem is gondoltam, hogy fizikálisan ennyire jól fogom bírni!!!
Ettől függetlenül mindenkinek (különösen Fecónak) nagy gratula, aki teljesítette, mert ez így a szememben emberfeletti teljesítmény volt!