Két éve minden komolyságot mellőzve Sipivel megalapítottuk a Bringabanda enduro szakágát. Ketten… Egy enduro biciklivel… Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és amellett, hogy mindketten beszereztünk komolyabb drótszamarakat, és teljesen felhagytunk az XC-zéssel, hogy minden bringázásra fordított időnket ennek a szakágnak tudjuk szentelni, a bandából többen is váltottak nagyobb rugóútra, laposabb villaszögre, és a komolyabb mászásokat is lecserélték durvább lejtőkre. Jelenleg 6 főt számlál az enduro szakosztály, és folyamatosan térítünk meg újabb tagokat. 🙂 Azért azt mindenképp érdemes leszögezni, hogy a gyors lejtőzésekhez, nagy ugratásokhoz koránt sem elég egy jó enduro bicikli. Tény, hogy a geometria nagyon sokat segít, de hamar szembetaláltuk magunkat azzal a problémával, hogy gyakorlatilag nem tudunk biciklizni. Egy döntött kanyart tempósan bevenni, egy nagyobb ugratóról stabilan elugrani, amatőr XC-s szinten nem triviális mutatvány. A tavalyi évben megfogalmazódott bennünk, hogy kellene keresni egy edzőt, aki járatos az enduro/downhill szakágban. Fel is vettük a kapcsolatot a FRO Racinges srácokkal, akik tök jó arcok voltak, mondták, hogy ők terveznek csoportos edzéseket, és majd szólnak, ha konkretizálódik. Végül erre nem került sor, mégpedig annak a szerencsés véletlennek köszönhetően, hogy Liszi Attila, a magyar downhill szcéna méltán elismert alakja, ekkor döntött úgy, hogy elindítja downhill iskoláját, a Liszi Downhill School-t. Sipivel az elsők között csatlakoztunk a tanítványokhoz, és ezt nem is tehettük volna jobban. Az elmúlt évben rengeteget tanultunk, össze sem lehet hasonlítani azt, ahogy akkor csordogáltunk le a pályákon, azzal, ahogy most közlekedünk, és még mindig csak az elején tartunk. Kedvcsinálónak álljon itt egy interjú Liszi Attilával, amiben kicsit a múltról, de főleg a jelenről és a jövőről kérdeztük.
Bringabanda:
Aki esetleg nem követte az elmúlt évtized magyar downhill eseményeit, annak mondanál pár szót magadról? Minden idők legeredményesebb magyar downhill versenyzőjének hírében állsz, mesélj kérlek egy kicsit arról az útról, ami idáig vezetett!
Liszi Attila:
Köszönöm az elismerő szavakat. 2005 környékén ismerkedtem meg a sporttal, a János-hegyen laktam akkoriban. Láttam, hogy nagy downhill bringákkal mennek valamerre a srácok, követtem őket és így jutottam el életemben először „downhill” pályára. Abban az évben már részt is vettem egy versenyen, legalábbis szerettem volna… Mivel anyukám annyira durvának vélte a sportot, nem engedte, hogy elinduljak a versenyen, idővel megértette, mennyire fontos ez számomra és 2006-ban már a magyar kupasorozatban versenyeztem, és az Országos bajnokságon is részt vettem. Innentől kezdve megállíthatatlan folyamat vette kezdetét. Sorra jártuk a versenyeket és 2009-ben sikerült megszereznem első downhill országos bajnoki címem junior kategóriában, 2011-ben első éves elite versenyzőként pedig megnyertem az első elite férfi bajnoki címemet, továbbá országos bajnokságot tudtam nyerni 2013-ban és 2014-ben. Ekkor már rendszeresen jártam külföldre is versenyezni és ott is eredményesnek bizonyultam. Álltam osztrák, szlovák, szlovén dobogón. A szlovák kupasorozat rendszeres résztvevői voltunk, többször is sikerült futamokat nyernem. A bajnokság összetett versenyében is sikerült 2. helyen végezni 6 forduló után. Sosem felejtem el, mikor az első versenyem nyertem Szlovákiában, Jasna-n, kihívtak a dobogóra, de senki se tapsolt, nem örültek… Idővel megszerettek, és az ottani riderekkel is jó kapcsolatot ápolok a mai napig.
2015-ben szintén Jasna-n volt a legnagyobb Szlovák kupás győzelmem, több mint 12 másodperccel voltam gyorsabb a verseny abszolút 2. helyezettjénél. Azon a hétvégén minden a helyén volt, magabiztos voltam, a bicajt is tökéletesnek éreztem, és a döntő futamomat is hibátlanul teljesítettem, minden úgy alakult, ahogy elterveztem, nahh de 12 másodperc… az már nem semmi.
Régóta dédelgetett álom volt a magyar downhill sportban a világkupán való top 80-as kvalifikáció. A versenyre több százan érkeznek, 300 fő körüli induló számmal. Nem hobbysták, mind komoly versenyző. A vasárnapi döntőfutamra kvalifikálni kell szombaton, és csak az első 80 jut be a döntőbe. Úgy érzem ez karrierem legkiemelkedőbb eredménye. 2013 ban 62-ként kvalifikáltam magam a Leogang-i világkupa döntőjébe. Leírhatatlan pillanat volt. Valóra vált az álmom, amiért sok-sok éven át dolgoztam és oly sok áldozatot hoztam.
Sajnos becsúszott pár sérülés, emiatt több év is elég csonkára sikeredett, de ebben a sportban, aki mindig a határait feszegeti, annak ez elkerülhetetlen. 2015 ilyen szempontból elég szerencsétlenre sikeredett. A szlovák kupasorozat első 3 fordulóját megnyertem, a magyar országos bajnokság szombati edzésnapján egy rosszul sikerült landolást követően eltörött a jobb bokám, és a külső szalagjaim is elszakadtak.
Mindent összevetve úgy gondolom sikerült magasra tenni a lécet, és igazán sikeres karriert tudhatok magam mögött.
BB:
Miért döntöttél végül a visszavonulás mellett annak ellenére, hogy még simán benned volt jópár potenciálisan eredményes év?
LA:
Főleg a szülői nyomás játszott közre, ami miatt kicsit haragszom is. Ha komolyan űzi ezt a sportot az ember, ráadásul verseny szinten, úgy lényeges anyagi befektetést igényel. Egyre eredményesebb voltam, de a támogatók, szponzorok valahogy mégsem találtak meg. Szerettem volna eredményes lenni, mint sportoló, ez egyfajta életvitel, amit édesapám 22-23 éves koromra már nehezen tudott elfogadni, mivel ez főleg az ő pénztárcáját terhelte. Dolgoztam amikor épp nem versenyen voltam, az akkori párkapcsolatomat is nehezen tudtam beilleszteni ebbe az életvitelbe, edzésre már egyeltalán nem is maradt idő. A 2016-os évre teljesen túlterheltem magam, nem tudtam teljesíteni semmilyen téren, legyen szó magánélet, munka, edzés vagy a versenyzésről. Választani kellett, és mivel saját zsebből nem tudtam finanszírozni a karrierem, így sajnos el kellett engedjem a sportot, amit így utólag rendkívül bánok is. Ha elérsz egy bizonyos szintre, onnantól nem akarsz azon alul teljesíteni, úgy érzem elég méltatlanul kellett befejeznem a versenyzést.
BB:
Fontolgatod esetleg mégis a visszatérést? Jót tenne a magyar downhill szakágnak ha ismét erősítenéd az élmezőnyt.
LA:
Évek óta téma a visszatérés, érzem, hogy még ég a tűz, bennem van a versenyzés utáni vágy.
A körülmények valahogy mindig úgy jönnek ki, hogy erre még várni kell egy kis ideig, vagy talán sose térek már vissza, magam sem tudom még. Jelenleg egy kellemetlen csukló sérülés gátol bármiféle extrém terhelés elvégzésében.
BB:
Térjünk át kicsit az iskoládra (Liszi Downhill School), amit a tavalyi évben (2019) indítottál!
Milyen típusú edzéseket tartasz? Milyen területeken fejlődhetnek a tanítványok?
LA:
Az edzések főleg a kerékpár kezelési technikáról, testtartásról szólnak. Mindenekelőtt legfontosabb a helyes testtartás, a súlypontok helyes elhelyezése, ezután térhetünk rá bármiféle feladatra, amit a kerékpárral végzünk pl: féktávok, ugratások, kanyarodás, igazából A-Z ig minden, ami a bicaj és a pilóta közös munkájával történik. A fejlődés egy összetett folyamat, miután helyére kerültek a részletek, a folyamatos gyorsulás borítékolható. Fontos a nyomvezetés is, sokan nem is gondolják, mennyire sokat számít, ha a pályán 10-20 centivel odébb gurulnak, vagy a helyes ívek megválasztása, amivel több lendületet tudnak megőrizni. Ezzel párhuzamosan változnak a féktávok és az energiafelhasználás is. Az edzések által egy kifinomultabb, lendületesebb, természetesebb mozgási formát érhetnek el kerékpározás közben.
BB:
Milyen előzetes tudás az elvárt ahhoz, hogy valaki csatlakozhasson az edzésekhez, esetleg van alsó, vagy felső korhatár?
LA:
A legjobb, ha a jelentkezőnek nincs korábbi tapasztalata a kerékpározásról, mondhatni kezdő. Sokaknál ugyanis probléma, hogy az évek alatt megszokott rossz testtartás és kerékpározási forma egyfajta rossz beidegződésként mutatkozik, nehezen tudnak átszokni a helyes mozgásformára. Nincs korhatár, bárki jelentkezhet, a legfiatalabb tanulóm 9 éves a legidősebb 50 +. Sosem késő, vagy túl korai elkezdeni.
BB:
Van lehetőség az itthon tanultakat külföldi pályákon is kamatoztatni? Tartasz külföldön is edzéseket? Egyáltalán itthon hol lehet olyan terepet találni, ahol komolyabb lejtőzésre is mód van? Nem a hegyeinkről és a bike parkjainkról vagyunk híresek.
LA:
Természetesen van. Az alaptudást jobb is itthon felszedni, kis pályákon, alacsonyabb sebességnél. Ezeket külföldön rendkívül jól tudjuk alkalmazni, már sokszor vettük hasznát az itthon tanultaknak. Külföldön is vannak edzések, akár több naposak is. Magyarországon sajnos elég kevés az a terep, ahol hatékonyan tudunk edzeni, szükségünk van épített elemekre, amelyek külföldi bikeparkokban is megtalálhatóak. A Budapest környékén található pályák szerencsére elég jól kiépítettek, megtalálható rajtuk mindenféle technikai elem, legyen szó János-hegy, Hármashatár-hegy, Kishárs-hegyről. A jövőben épül Dobogókőn egy bikepark, ahol lehetőséget kapunk majd épített pályákon való bicajozásra felvonóval, páratlan lehetőségekkel. Már alig várom!
BB:
Kb. hány tanítványod van most?
LA:
Nagyon változó, vannak a rendszeresen visszatérő tanulók, főleg a versenyzők és az idősebb korosztály, a fiatalok kicsit összevissza vannak. Nagyjából 6-8 fő a jelenlegi állandó létszám.
BB:
Milyen a hangulat az edzéseken? Azért kérdezem, mert sokakat eltántoríthat az, hogy úgy gondolják az ő tudásukkal inkább csak kinevettetnék magukat. Mennyire befogadó a csapat?
LA:
Rendkívül jó hangulatban szoktak zajlani az edzések, olyan, mint mikor összejöttök a haverokkal a városban és beültök valahová, vagy elmentek szórakozni. Szó sincs kinevetésről. Teljesen kezdők is járnak csoportos edzésre, mindenki komolyan veszi, aki eljön, nem kinevetik a másik, hanem segítőkészek és mindig húzzák, inspirálják egymást, hogy túlteljesíthessék magukat alkalomról-alaklomra. Nem szokott baj lenni a beilleszkedéssel, mindenki nagyon közvetlen és vidám természetű.
BB:
Mivel a Bringabanda alapvetően XC egyesület, adja magát a kérdés, hogy cross country szakágban versenyző kerékpárosok is tudnak-e profitálni a tanultakból, egyáltalán van-e értelme egy XC bringával megjelenni az edzéseken?
LA:
Természetesen van értelme. A kerékpár kialakítása, hogy XC vagy épp DH bringáról beszélünk, teljesen lényegtelen, az alapvető kerékpár kezelési protokoll ugyan az. Több XC versenyző is jár az edzésekre, XC bringával, 10cm rugóúttal. Nyilván nem az Árpád kilátó és No Comment pályára megyek velük, de szinte mindenhol máshol teljesíthető a terep bármelyik szakág kerékpárjával.
BB:
Tervezel-e más típusú edzői tevékenységet is? Gondolok itt arra, hogy biztos sok magyar downhill versenyzőnek jól jönne a támogatás a külföldi versenyek alkalmával. A pályabejárások során értékes lehet a sok éves tapasztalatod a megfelelő nyomok kiválasztásában.
LA:
Az idei évben már több külföldi versenyre elkísértem a srácokat, valamint az országos bajnokságon is végig velük voltam. Nem titkolt vágyam, hogy a jövőben szeretnék RACER valamint Young Guns programot indítani az iskolán belül.
A versenyekre mindig előre kidolgozott programtervvel érkezünk, amit a szervező által előírt időtervhez igazítunk, így tudunk a leghatékonyabbak lenni. Pénteken beszakaszoljuk a pályát, és egyben be is bicajozzuk. Kinézzük a megfelelő íveket. Szombaton videó elemzést végzünk, minden tanulónak jönnie kell egy egybe kört, amin látom, hogyan tudja teljesíteni a pálya szakaszait. Vasárnap már csak a futamokra összpontosítunk, a bicajoknak tip-top állapotban kell lennie, hogy műszaki hiba ne érhesse őket. Bármiben a rendelkezésükre állok, hogy eredményesek legyenek. Futamok előtt átnézem a bringáikat, nincs-e lelazulva valami, fékek jól működne-e, küllőfeszesség, guminyomás, teleszkóp beállítások, váltó, lényegében mindent átnézünk, ami bármilyen formában befolyásolhatja a teljesítményt. Minden versenyen elmondom nekik, hogy a megbeszélt íveken ne változtassanak és ne kapkodjanak. Egy fejben jól összerakott kör hibák nélkül sokkal hatékonyabb, mint mikor kapkodnak és ennek rovására megy a pontos nyomvezetés. Érzésre gyorsabbnak tűnhet, de sok energiát feleslegesen használnak fel ilyenkor, ami idő előtti elfáradáshoz vezet, onnan meg könnyű hibázni.
BB:
Milyennek értékeled az iskola első évét?
LA:
Nagyon örülök neki, hogy belevágtam ebbe az egészbe. Rendkívül motiváló számomra, hogy látom a tanulókon a fejlődés utáni vágyat, sikereiket, valamint, hogy elismerik a tapasztalataimat, tudásom és bátran támaszkodnak rá. Számomra érthetetlen, hogy ezelőtt miért nem volt hasonló oktatási forma a magyar downhill sportban. A motocrossban jól bevált dolog, hogy a régi generáció továbbadja tudását a feltörekvő fiatalságnak, vagy tanítják a tanulni vágyókat. Ebben a sportban is szükség van edzőre, olyanra, aki tudja mit beszél, hogyan lehet győzni és eredményeket elérni, hiszen tanítása a saját tapasztalatain alapul. Valószínűleg én azért mertem belevágni az oktatásba, mert a motocrossból rengeteg tudást szívtam magamba, mind technikailag, mind pedagógiailag. 3 év leforgása alatt sikerült amatőr bajnokságot nyernem motocrossban. Vannak, akik sokkal több idő alatt, kevésbé eredményesek és nem feltétlenül amiatt, mert nem elég tehetségesek, vagy mert nincs kondijuk, hanem mert nem kapták meg időben a szükséges információt, amire szükségük lett volna. Sokszor eljátszok a gondolattal, hogy mi lenne most, ha 10 évvel ez előtt nekem is lett volna egy Liszi Attilám…
Úgy gondolom az iskola hatalmas mérföldkő, mind számomra, mind a hazai downhill sport világára nézve. A fejlődés megkérdőjelezhetetlen, rendszeresen kapok visszajelzéseket mennyire jól érzik magukat a srácok a bringán, kevésbé fáradnak el és gyorsabbak.
Úgy gondolom, sikeres évet zártunk, sok új embert ismertem meg, örülök, hogy van igény az évek alatt összegyűjtött tudásra. Igyekszem legjobb tudomásom szerint továbbadni mindent.
BB:
Mik a távlati tervek az iskolával kapcsolatban?
LA:
Első sorban a Racer és Young Guns programot szeretném elindítani, szeretnék több XC versenyzőt, valamint a versenyeken való supportálásban is vannak még hiányosságok, amiket pótolni fogok. Legfőbb vágyam, hogy a következő fiatal generációkból tudjak olyan versenyzőt kinevelni, aki világszínvonalon is eredményesen tud szerepelni. Ez elég vadul hangzik, de rajtam semmi se fog múlni!
BB:
Végezetül, aki kedvet kapott, és ellátogatna az edzésekre, hol talál erről több információt?
LA:
Facebook-on a Liszi Downhill School oldalon mindig megtalálhatóak az aktuális edzések időpontjai, valamint az Instagram tele van kedvcsináló képekkel és videókkal, hogy közelebbi betekintést nyerhessenek az iskola működésébe.
Köszönjük szépen az interjút, és további sok sikert kívánunk az ambíciózus tervek megvalósításához! A teljes magyar terepkerékpár szakág csakis profitálhat az ilyen remek kezdeményezésekből.
A Liszi Downhill School elérhetőségei:
Facebook
Instagram