Két héttel ezelőtt a Velence maraton hosszútávon élről estem ki defekt miatt, Crosskovácsi előtt így erre a versenyre esett a választásom, felvezetésnek (annak ellenére, hogy 2100 m a szintkülönbség, tehát nem nevezhető edzőversenynek). Két fontos célom volt: ne legyen technikai problémám és be tudjam fejezni. Szombaton mentem 1 kört a pályán, sár valóban nem volt, de a talaj helyenként nedves, elég laza maradt – és volt 3-4db 20-25% körüli emelkedő is, ahol néhol elforgott a kerék.
Kicsi drukk is volt bennem, mert 4 év kihagyás után jobb lett volna 1-2 könnyebb versenyen tesztelni magam (csak azokat elmosta az eső). Lassú rajttal kezdett a “szűk” hosszú távos mezőny, kb. 9-10en indulhattunk el összesen. Ferenczi Balázs és Varga Viktor hamar elmentek, mások próbálták őket követni, én inkább kontrolláltam a lábaimat – így kb. egy 4 órás magányos időfutam nézett ki mára. 3 kör volt, majdnem 700m szintkülönbséggel körönként, abban a szellemben, hogy az utolsó kör számít és az erőbeosztás. A pulzus 175-185 körül volt az első 1-2 órában, ez soknak tűnhet, de az adrenalin miatt ezzel számolni kell. Nem volt nagyon unalmas a pálya sem, meredek emelkedők, néhol fasza kis single trackek, vagy nyomvályús földutak, hullámvasút az egész, mindig volt valami. A második körben előjött a jó öreg derékfájás, plusz egy kicsit éreztem a bal térdemet: volt 1-2 rész, amit nem tudtam kitekerni, felfelé tolni is nehéz volt, mert a nedves talajon visszacsúsztam – na azt nem tetszett a lábaimnak. A harmadik kört azért szerettem volna erősebben megnyomni, ha bírom – úgyhogy még az elején megolajoztam a láncot, ez adott egy erős löketet. A checkpointokon kérdezgettem, hogy állok: 5. vagyok és 4 percre van előttem a következő. Aztán 3 perc, aztán a köv checkponton már csak 2,5p…Csak ugye itt már nem volt a versenyből 10 km sem. Mivel tényleg sikerült megnyomni az utolsó kört, a végére előjött egy görcsszerű érzés a bal combhajlítóban, fájó térd – gondoltam, ezek azok a jelek, hogy nem szükséges utolérnem az előttem levőt, kicsit ki is engedtem. A lejtőkön azért próbáltam haladni, de a kör vége fele még mindig nem láttam magam előtt senkit. A célnál volt még egy ALATTOMOS hurok XCO-s hurok a pályán, kb. 12 perces kör a befutóig, Szilvi itt szólt rám, hogy már csak 30 mp a hátrányom az előttem levő bringástól. A tolós emelkedőn meg is láttam, úgyhogy utánaeredtem, hátha lesz még meccselés. Az utolsó csiki-csukis részen sikerült beérnem, lendületből továbbmentem. Ő mondta, hogy eléhezett – nem csodálom, meleg volt + elég nehéz pálya, nagyon figyelni kellett az evés/ivásra. Innen már kb. csak 500 m lehetett a célig, de sikerült majdnem visszaengednem magam elé, kb. 20 mp-t bénáztam egy stopli becsatolással. Így végül abszolút 4., M1 2. helyen értem be.
Egész jól sikerült az erőbeosztás, 173 bpm átlagpulzus mellett szinte stabil tempót mentem:
1. kör: 1:22
2. kör: 1:23
3. kör: 1:24 – olajozással
Komolyabb holtpont nélkül, 4 év után teljesen elégedett vagyok az idővel is, ilyen szintkülönbség mellett kb ezt vártam. A biomechanikán viszont még sokat kell dolgoznom. Amúgy egész jó kis verseny volt, a pálya komoly, a szervezéssel szerintem idén nem volt kritikus gond – a jelölés szerintem korrekt volt, bár az igaz, hogy a pályabiztosítók egy szűk kisebbsége a hosszútávosok végére elveszti a motivációját 
eltűnnek a helyükről). De ez nívósabb versenyeken volt már rosszabb is.
