A bakancslistámon már jó ideje rajta volt egy igazi télből a tavaszba edzőtábor, és erre a legalkalmasabb hely lehet a Kanári szigetek, gondoltam. Szóba jött még Dél Spanyolország, vagy Ciprus, de inkább biztosra akartunk menni, irány a lehető legdélebbi hely – Tenerife. Igen, ekkor még azt hittem biztosra megyünk.
Hozzáteszem, én inkább nyaralni akartam menni, kis bringázással kiegészítve a tengerparti fetrengésemet. Találtam is gyorsan rajtam kívül négy embert, akit behülyítettem, így lett teljes a csapat. Mondhatni ez egy Bringabandás elő-edzőtábor lett a szokásos horvátországi edzőtábort megelőzvén.
Időpont: 2018.02.23-03.04. Az időpontválasztás jónak bizonyult, a legzordabb mínusz húsz fokot is karcoló télből utaztunk a várva várt „örök tavasz” szigetére.
A terv tökéletes volt, közös autó és BMC tárcsafékes paripák bérlése, szállás San Miguelben ahonnan támadhatjuk a hegyet, illetve legurulhatunk a tengerhez. És azért ejtsünk szót egy nap Barcelonai kiruccanásról hazafelé menet.
Megérkezésünkkor esett és hideg volt, persze nem úgy, mint otthon, de sejteni lehetett, hogy a brutális hideg támadás, ami Európát érte még a Kanári szigeteket sem fogja kímélni. De optimisták voltunk, majd holnap jobb idő lesz. Az autóbérlés zökkenőmentesen ment, leszámítva, hogy Sipinek fél éves fizetését tették zsebre deposit gyanánt. A szállás átvétel már annyira nem, illetve pontosabban, ami átvétel után várt ránk. Finoman fogalmazva nem épp ezt foglaltuk le előtte, kaptunk egy kamrát majdnem ablakok nélkül, hideg és sötét is volt, de cserébe volt egy olajradiátorunk 3 szobára a beígért wi-fi nélkül. A telefonos reklamáció után megkaptam a szállásadótól, hogy ettől olcsóbb szállás nincs a szigeten, ha nem tetszik, mondjuk le és keressünk, amit akarunk. Jó kezdet, de végül mit tehettünk, belenyugodtunk, és duzzogva elmentünk aludni jól beöltözve
Első nap (50km/1500m) – Sunshine: bringaátvétel az előre megbeszéltek szerint rendben ment El Medanoban található bikeponttenerife által. A várva várt tengerparton isszuk a kávét rövid mezben, kötelező képet elkészítettük és küldtük is haza. Nem szemétségből, jó egy kicsit talán, de ezt nem lehetett kihagyni. Azért nekünk sem volt szórakozás, elfelejtettük bekenni magunkat naptejjel. Aztán amikor elindultunk a szállásra, akkor éreztem elpuhult testemet, kb. egy Dobogókő magasságot kellett gyorsan megmászni. Azt tudni kell erről a szigetről, hogy tényleg nincs vízszintes, vagy fel, és még nagyon fel, aztán nagyon le. Ennyiből áll kis túlzással, de az aszfalt a legtöbb helyen olyan fenomenális, amilyet Magyarországon 100 év múlva sem fogunk találni.
Második nap (30km/900m) – Felhőszakadás: reggel esik. Az előrejelzés szerint esni fog egész nap, nagyszerű. Így napozni sem tudok, aludhatok egész nap a kamrában. Valamit tekerjünk már, legalább 1,5 órát, nem vagyunk vattacukorból. Sipi, CZoli és én elindultunk, mi barmok. Épphogy elértük a csúcsot, akkor kezdett rázendíteni az eső és az orkán erejű szél. Az egy megfizethetetlen élmény volt, amikor a hegyoldalban szélnek és esőnek ellen tartva gurulunk le öröké valóságig Én még ennyire életemben nem fáztam. Végre leértünk „vízszintes részre” ahol meg defektet kaptam. Anyázás, aztán csapatmunkában bőrig ázva gyors szerelés, megyünk tovább. Aztán rendőr leint, nincs lámpánk, ok mondjuk, nyugi épp megfagyunk és bőrig áztunk, már csak 3 km és otthon vagyunk. De nem engedtek tovább, a tanácsuk az volt, hívjunk taxit. Szolgálunk és védünk, pont. mint otthon! Végül az otthon maradtaktól telefonon Totyától és Öregtől kértünk segítséget, jöjjenek már értünk autóval. Nagy meccs volt remegő kezekkel beütni a kódot, idióta iphone, hogy az ujjlenyomatomat nem érzékeli. Végül megmenekültünk!
Harmadik nap (100km és 3500m szint) – 3 „A” távos Gringó megmászta a Teidet: hasonló felállásban indultunk, mint előző nap. Ennyit még sosem másztam, de az idő szép volt, szinte tökéletes. Nem mondom, az évben 400km után a lábamban nem ezzel kell kezdeni, de gondoltam a hegyet meg kell mászni, ma inkább nem napozok. Minden jó volt, azon kívül, hogy a cél nagyon magasan volt, de a fennsík egyszerűen leírhatatlanul magával ragadó, igazi holdbéli táj (itt majdnem írtam is egy verset a Teidehez, de aztán mégsem :). Igaz addigra a szél feltámadt, plusz fáradt voltam, de megérte felmenni. Kötelező csoportkép a Teide lábánál megvan, és irány lefelé. Itt volt egy kisebb megingás fejben (erről a többiek tudnának mesélni), kicsit emlegettem az ellenszél rokonait, de végül nagyon jót száguldoztunk hárman egészen hazáig.
Negyedik nap – Szélvihar és világvége (40 km 1400m szint): megint esik, és szélvihar. Konkrétan azt hittük éjjel leviszi a szél a tetőt a házról. Persze megint nem napozok, akkor legalább tekerjek, úgy is meg kell tanulnom viharban tekerni, mert az olyan jó. Öreggel mentem ma, mert én csak egy kis kört terveztem. Sikerült megint eláznom, annyira nem, mint két napja, de olyan felhőkben tekertem, hogy azt hittem innen túl már csak a világ vége lehet.
Ötödik nap – pihenőnap, turistáskodás és Santa Cruz de Tenerife városnézés: szép kis város, kár hogy az idő borús volt és nem láttuk a várost körül ölelő hegyeket. A sziget keleti felén sokkal zöldebb minden, észrevehető a különbség, pedig csak 80km volt a távolság a szállástól. Jól éreztük magunkat, kellett ez a lazulós nap!
Hatodik nap – Teide büntetett (134km/3900m): a rossz idő után a mai nap ígéretesnek tűnt. Elhatároztuk, hogy megnézzük Masca települést, csámborgunk a part menti úton, majd hátulról megyünk egy Teide fennsíkot, aztán már „csak” haza kell gurulni. Éreztem én, hogy ez a nap nem lesz egy gyalog galopp, de azért erre nem voltam felkészülve. Úgy Mascaig elvoltam, élveztük a közös tekerést a 25 fokban és a gyönyörű tájat. Masca kis falu egy különleges sziklaképződmény mellett található a mélyben, ami felejthetetlen látvány volt. Ami szintén felejthetetlen volt, az a nem vicc, pontosan 27km felfelé Mascatól, pontosan 0m lejtővel. Vidéki gyerek Vácon nem ehhez van szokva. Ez azért már játszik az ember idegeivel, végeláthatatlan egyenes út (ami persze tökéletes minőség). Innen megközelítve látható igazán az aktív, de szunnyadó vulkán, és a legutóbbi kitörés nyomai. Dicsértem már eleget a sziget képződményeit, de ez volt eddig a best. Igen, ezzel nyugtattam magamat, miközben gyök kettővel haladtam. Amikor fél úton voltam, leültem az útpadkára, néztem a csúcsot, és azon tűnődtem, hogy fogok én addig eljutni még világosban. Elfogyott minden iható és ehető dolog, nem volt más esélyem, csak előre, hátra már nem fordulhattam. Egy örökkévalóságnak tűnt a 27. km, ahonnan végre már csak 3 km volt egy elágazóig a fennsíkon. Sipi küldött egy sms-s is, hogy az egyik tábla tövében hagyott nekem lámpát (inkább egy hamburgert hagyott volna egy kólával, de azért éreztem a törődést). A hosszú 20km gurulás előtt felvettem mindent, esőkabát a szélmellényre, hosszú kesztyű, sapka), és irány lefelé. Este 7 után már kezdett nagyon hideg lenni a sötétedés miatt, a komfortérzetemen még nagymértékben rontott a szokásos szél, ami néha-néha arrébb tett bringástul úgy 50km/h sebességnél. Fáztam, nagyon fáradt voltam, de haza találtam még pont a korom sötét előtt. Ezt ma egy kicsit túltoltam az edzettségi állapotomhoz képest. De nem én voltam az utolsó, Totya még tőlem is később esett be, ő már tényleg a holdfényre tudott csak hivatkozni, mint a jó tengerész.
Hetedik nap – Búcsú (82km/1200m): utolsó nap a változatosság kedvéért esett.Úgy háromszor akartunk elindulni, aztán mégsem. Bámultuk az eget, és vártuk a csodát. Végül beöltöztünk, és lám tekertünk 5 kilométer, kiértünk a felhőből, és csodálatos napsütés kelet felé a szigeten. Ez olyan igazi kellemes búcsú tekerés volt. Jó hogy az utolsó nap jöttünk rá, ebbe az irányba általában jobb az idő, és több sík van, nem csak tömény felfelé. Csakhogy mennyire kiszámíthatatlan a sziget időjárása, volt aki közülünk a Teide csúcsra akart menni utolsó nap, de visszafordult, úgy járt mint mi a 2. nap. Mi pedig pár kilométerrel távolabb ragyogó napsütésben koptattuk a gumikat. Végezetül legurultunk a kölcsönzőbe, elköszöntünk a paripáktól, és ezzel lezárult a bringás hetünk.
A barcelonai szombattól megkímélek mindenkit, minden jó volt, kivéve hogy sikerült a létező legrosszabb tapas éttermet kifognunk.
És hogy milyen élményekkel jöttem haza? Nagyon vegyes. Túl nagy elvárásaim voltak, és ezért a rossz időjárás sajnos nagy csalódás volt, de ennek ellenére kihoztuk a maximumot ebből az egy hétből. Jó bringás csíkos barnulást is sikerült szereznem, ha másért nem talán már ezért megérte! 🙂 A statisztika közel 450km és 12000m szint egy hét alatt nem rossz.
Még kicsit sikerült turistáskodni is, felfedeztük San Miguel legjobb reggeliző helyét és pizzériáját, ahol a vendégszeretet csillagos ötöst érdemel! Ami elmaradt, az a csobbanás az Óceánba, ami gondolom sikítozós lett volna.
Zsembi