Kis visszatekintés a tavalyi Zánka 24-re: akkor 6-an Hobby 3 kategóriába neveztünk, amiből én egyedül voltam Bringabandás. A csapatunk neve Börzsönyi Potemix volt, ezzel is utalva valamire 
A csapat és a support nagyon fapados volt, ami azt jelenti, csak hatan voltunk, mi gondoskodtunk mindenről. Nagyon fárasztó volt, és hatalmas csatában fél kör hátránnyal elcsíptük a 2. helyet. Persze ahogyan ez lenni szokott, éjjel kettő körül megfogadtuk, ide bizony többet nem jövünk. De annyira zavart mindenkit az a fél kör, és a fő mumusunk a győztes Barcika Népe Front, hogy végül úgy döntöttünk revansot kell vennünk. Viszont az eltelt egy évben sok minden változott. A csapatból mindenki Bringabandás lett, így színtiszta gyári csapatként indultunk kisebb névváltozással, Bringabanda Potemix Team lettünk. (Gondolkodtunk a Barcika Killers néven is, de ha nem előttük végzünk, az elég ciki lett volna) Sikerült még egy Bringabanda csapatot is indítani, ők lettek az Anna és a Banda, ahol azért két „zsoldos” segített ahhoz, hogy meglegyen a 6-os vegyes csapat. És profi supporttal, 3 segítővel, önkéntes csapatfotóssal, közelebbi szállással és természetesen egyenpólóval vágtunk neki 2018-ban. A cél mindkettő csapatnál a dobogó volt. Sok segítséget kaptunk támogatóinktól/szponzorainktól is, ami egy nagy Játszókertes sátor volt, egy rakat High5 zselé és egyéb ilyen-olyan, és hűsítő Vitamminwell vitaminital sok-sok ízben. Minden adott volt a sikerhez, már csak tekerni kellett!
Mivel én a Potemix csapatban voltam, inkább a mi szemszögünkből tudok beszámolni. A csapat: Czinkoczki Zoltán, Gréczi István, Tóth Gábor, Tomán Zoltán, Sipos Attila és Zsemberi Zoltán. A stratégia az volt, hogy egy körrel a második előtt legyünk mindig. Azt hiszem Anna és a Banda is ezt a stratégiát találta ki Ők a Ferencz Anna, Grósz Zoltán, Doszev Gábor, Csák László, Majer Balázs és Molnár Gergely félelmetes sorral álltak ki. Visszatérve hozzánk, mi 3-as váltásokban gondolkodtunk, éjféltől hatig pedig csak velem együtt hárman képviseltük a csapatot. Ami utólag nem volt jó döntés, de legalább hárman tudtak aludni 6 órát. A versenyt nehezítette a péntek éjjeli eső utáni átázott saras pálya, és a nagy páratartalom. De ez már csak így van egy olyan sportnál, ami nem teremsport. Az induló ember Czoli volt, aki sokáig első volt, végül 2 kör után az első cserénél harmadik. És ezzel kezdetét is vette a 24 órás szenvedés mindkettő csapatnak. De valahogy más volt ez a szenvedés, magabiztosan nyomtuk, mosolyogva beszélgettek a pihenő emberek a sátor alatt, érezni lehetett, ezt a versenyt most mindenki élvezi! Azért a versenyszellem beindult, amikor láttuk az egyre növekvő előnyünket, elkezdtünk gondolkodni az abszolút első helyen is, de az végül nagy falatnak bizonyult. Talán az éjjeli 6 órás etapban volt a legkalandosabb a verseny, ami két defektet jelent, szerencsére a váltózónáig beértek a lötyis kerekek, csak engem ért váratlanul, hogy nem fél óra múlva ugrok be, hanem azonnal indulás van. Ezen felül volt egy nagy esésem. Sötétben elég nehéz összekaparni magamat a fűről, és láncot szerelni, valamint egy 1/3 kört lemerült lámpával éjjel három körül. Most már tudom milyen valakit bevárni és az ő lámpája fényében bevergődni a váltózónáig. Volt aki pedig egy körön belül négy láncleeséssel küzdött, az sem lehetett kellemes. De talán Anna csapatában Gábor szívott a legnagyobbat, aki egy fél kört futott a pályán, mivel elszakadt a lánca. Ugye ilyenkor a szabály, hogy csak előre lehet menni, visszafordulni tilos. Én nem láttam Gábor fejét amikor beérkezett, de állítólag úgy nézett ki, akinek azonnal lélegeztető gépre van szüksége, szerencsére pár óra múlva ő is újra hadba fogható volt.
Lelkes segítőink talán csak éjjel 2-3 órát nem voltak a váltózónában, ez idő alatt mi cseréltük egymáson a chipeket. Ezt leszámítva nekünk tényleg csak a versenyzésre, és a jó eredményre kellett koncentrálnunk, a meleg étel, sütik a konyhában vártak minket Szerencsére fél hétre megjött a délelőttös műszak, így mi hárman mehettünk legalább 9-ig aludni, ami inkább csak ágyban forgolódás lett. Délelőttre az előnye mindkettő csapatunknak megnyugtató volt, kb. 4-5 kör, amivel még akár több technikai hiba is belefért volna. Így már tényleg a zsebünkben éreztük a győzelmet. Megbeszéltük, hogy a két csapatkapitánynak együtt kell kimenni az utolsó körre, és kéz a kézben fogunk áthaladni a célvonalon. Ezt sikerült is, ezzel tettük fel a koronát a napra. Számokban kifejezve a verseny: Bringabanda Potemix Team 126 kör 4 kör előnnyel a másodiktól, Anna és a Banda 114 kör, 6 kör előnnyel. Jómagam legjobb ideje 10:45 lett és 20 kör összesen, de én inkább éjszakás műszakban voltam akkor a lecsapódott pára miatt a csúszós pályán annyira nem adta a száguldozás. Ismét megfogadtuk, ide jövőre nem jövünk. Illetve egy olyan felállás még elképzelhető, hogy a segítők mennek egy 3 fős csapatban, és majd mi segítünk nekik, ugye Kargul Anett, Sipos Tünde, Zsemberi Bettina?
Az abszolút első helyre szokás szerint a Bike Zone Fogat ért be, de azért mi is odatettük magunkat ezzel a 126 körrel. Természetesen nagy tisztelet minden résztvevőnek, legfőképp az egyéniben vagy duóban teljesítőknek! Célunkat elértük, mindkettő csapat nyert, mindenki a top formáját hozta, Barcikán revansot vettünk, sőt még élveztük is „majdnem” minden pillanatát a versenynek. Azért az éjjeli etap nagyon hosszú volt, hazudnék ha azt mondanám gyorsan eltelt az a 6 óra. Külön érdekesség: mindkettő csapatkapitány a verseny alatt ünnepelte a születésnapját, Anna szombaton, én pénteken! Az ajándék a dobogó legfelső foka lett
A verseny végén pedig még Tesómat is sikerült kicsábítani egy körre, szép nyugis tempóban megmutattuk hol köröztünk egy napig. De őt valahogy nem tudom rávenni a terepen tekerésre, inkább marad a biciklis útnál…
Zsembi