Figyelmeztetek mindenkit, valójában semmi érdekeset nem fogok írni ebben a beszámolóban, csak kint esik az eső, és nem volt jobb dolgom.
Tehát sokévnyi középtáv maratonozás után gondoltam ideje változtatnom, mert már halálosan untam az összes topmaratont. Lefelé a rövid felé nem akartam lépni, az olyan hogyismondjam táv, ha már a Salz „A” távot megcsináltam, ezzel nem égetem magamat (bocsánat a rövidtávosoktól), akkor már csak a hosszú maradt. Ott legalább kapok új részt, valami kis plusz kaland és motiváció. És így felbátorodva beneveztem a 4 topmaraton hosszútávra még decemberben, csak hogy ne legyen visszaút.
Magát az edzéseket komolyan vettem, de a versenyekre való tudatos felkészülést, stratégiát már nem. Emlékszem még régebben a versenyt megelőző este szétanalizáltam a szintrajzokat, terveztem mikor mit egyek, hogy a legjobb beállni az indulásnál és így tovább.
Ez erre az évre úgy módosult, hogy előző este felírtam egy cetlire a táv hosszát a szintkülönbséggel és a frissítőkkel és ennyi. Étkezésre 4-5 zselé, 1 szilárd szelet, 1 zacsi saját izo volt a rendszer a versenyekre. Bemelegíteni meg minek annyit, ha ez kimaradt nem idegeskedtem, tekerek eleget alapon nyomtam végig a versenyeket. Azért persze kis rutinom volt a középtávozásokból, ha le akarom egyszerűsíteni, akkor tekerj egy középtávot, meg utána még kb. 30-40km meg 800-1000m szint. Azért soha nem tudtam elképzelni régebben, hogyan fogok én hosszút teljesíteni, amikor a középtávokon is meghaltam párszor, és néha épp csak bevánszorogtam a célba.
Akkor sorjában kezdeném, Szilvásvárad:
Azért ez 107km, a leghosszabb magyar maraton. Időjárás: kellemesen meleg. Későn érkezés, kapkodás, indulás előtt 2 perccel beállás. Itt 20-30km után szétuntam az életemet, azon gondolkodtam végig, vajon miért tartottam izgalmasnak ezt a versenyt, mert hogy holt unalmas. Csak rázatom magamat a köves se nem lejt, se nem emelkedik terepen. Egyetlen izgalmas rész az Ördögoldal, azt már rutinból ki kell tekerni, nincs mese. 
Azért amikor a közép és hosszú utolsó elágazásnál azt láttam hosszú még 67km, mikor régebben a középről már szinte csak gurulni kell, az vicces érzés. Itt egy kicsit meginogtam merre is menjek tovább, végül csak elkanyarodtam balra a hosszú irányába. Végre jött az új rész is Felsőtárkány felé, élvezetes köves single track. Meg két jó nagy hegy, ami unalmas, de nekem tetszett. Azért elfáradtam a végére, de még ment volna.
Idő: 6:06.
Crosskovácsi:
Ez nem az én pályám, intenzív, olyan cc-s sok rövid, de meredek emelkedővel. Tavaly megszenvedtem itt nagyon, idén javítottam fél órát. Ráadásul estem is egy méreteset az első 20km-ben, rajtam meg átesett egy másik bringás, biztos szeretett ezért 🙂 Elég mély volt a seb a térdemen, így jobb híján vizes kulaccsal locsolgattam, mint profi sebtisztítási eljárás.Csak a célban fogtam fel mennyire is fáj, miután leszálltam a bringáról, gyorsan mentem is a mentősökhöz egy ápolásra. Nem tudom eldönteni, hogy szeretem-e, vagy nem ezt a versenyt. Idő: 4:10. A grillkonyha a best, sok ilyet még sok versenyre.
Duna:
Elméletben a legrövidebb hosszútáv. Időjárás: kánikula. A hírek szerint mindenki meg fog halni, aki nem a strandon tölti el a hétvégét (vaklárma volt, senki ne hallgasson a hírekre)! Nagyon jól pörögtek a lábaim az elején.Külön jó volt, hogy Sipi csapattárssal nyomtuk majdnem végig párban a versenyt. A hosszú egy hurkot ismétel meg kétszer, ami unalmas, de tartogat kihívást. Van a hurok végén egy 5 perces rész, ahol szerintem egy nagy nyitott szaunában kell tekerni. A hosszúsok kétszer is szaunázhattak. Itt próbáltam jó sokat inni, erre is figyelni kell. Dobogókő sípálya melletti részt nem sikerült 100%-ban kitekerni. A verseny elég eseménytelen volt, talán az egyetlen igazán említésre méltó dolog, hogy lehetett Sponser űrkajákat is venni a verseny területen. Idő: 4:33.
Bükk:
Ide el nem tudom mondani mennyire nem volt kedvem menni. Fejben végig hisztiztem a verseny hetét, hogy nem akarom. Persze előző héten Zánka 24 volt csapatban, ami azért fárasztó volt, és Duna, Salz, 1 hét szünet, Zánka, Bükk, kicsit sok volt egyhuzamban. Időjárás: kánikula. Nagy ötletem: vittem kis kulacsot locsolkodásra a hátsó mez zsebében. 
Tekerés közben többször is eldöntöttem, hogy ez bizony eddig a legnehezebb. Azt hiszem változtattak a tavalyi nyomvonalhoz képest a hosszún, és nem volt benne az ördögoldal szerencsére. Volt egy superman pozícióban tolós rész is, kár hogy csak a hosszúsok kapták meg. Biztos a középtávosok is nagyon örültek volna neki (itt gonosz kacaj). 2017 legnagyobb bakija: a start-cél területen mielőtt kimentem az utolsó 20km-re, leadtam a hideg vizes kulacsomat, és a többiek feladták az előre bekevert izos és sótablettás frissítőmet. Igen ám, de ez addigra nem felmelegedett, inkább felforrósodott. Ezt az egyik emelkedőn vettem észre, amikor a zselére ráittam. Az 50 fokos mangós izotóniás ital nem finom. Itt járattam az agyamat, hogy fogom kibírni a következő frissítőig ezzel. De valahogy túléltem. Meg a vérszívó böglyök is utálatosak, főleg hogy engem valamilyen oknál fogva nagyon szeretnek, jó pár helyen megharaptak. Ami jó érzés volt, hogy ahol régebben középtávon már kész voltam, az utolsó hullámvasúton, ott most ment szépen dízeles amolyan hosszútávos tempóban. A végére azonban begörcsölt a talpam, alig bírtam taposni a pedált. Két a kategóriámban hosszús meg is előzött az utolsó 2km-en, ez miatt azért bosszankodtam a célban. Ők egyébként nem értek volna be, ha nem állok meg az utolsó frissítőnél dinnyézni. De olyan szépen kínálták 🙂 Azóta is meg vagyok arról győződve, hogy valamelyik versenyző beépített embere volt a dinnyét kínálgató ember. Slussz poén: verseny alatt kb. 40-nel száguldozva lefelé majdnem átmentem egy erdei ösvényen két pitbull szerű kutyán, gazda meg sehol, nagyszerű. Idő: 5:16.
Az utolsó, Mátra:
Augusztusban már elég keveset edzettem, sokszor későn értem haza munkából, és a motiváció is elfogyott. A Mátra előtt azért kicsit paráztam, mert számomra ez volt mindig a legfárasztóbb középtáv. Ok, ha már megcsináltam 4 hosszú távot és a Salzot, gondoltam ez is meglesz, de azért mégiscsak ez a híres Mátra, a legtechnikásabb verseny, desszertként a plusz Galyatető mászással. Időjárás: Kicsit kánikula, ezért locsolkodó kulacs bekészítve. Időben megérkeztünk, végre sikerült az utolsó versenyre. Persze addig-addig tököltem, amíg maradt 5 percem bemelegíteni. Nem baj, lassú rajt, ami tényleg az volt, bár nekem pont elég volt. 
Sípálya közepesen ment, de feltűnően magas volt a pulzusom. A Kékesről lefelé kövest nem élveztem, csak égettem magamat az össztelós Canyonon, de gondoltam fő a biztonság. Mátrafüredről a felfelé perverz módon tetszett, kivéve egy jó kis eltévedés, pár perc biztos kiesett az életemből. Nekem itt valahogy a jelölés nem volt jól követhető. Ezzel később hallottam, nem voltam egyedül. Ezen a versenyen akadt először technikai gondom idén, a lánc gyakran kiugrott a váltógörgő mellé furcsa oda nem illő hangok kíséretében. Ilyenkor meg kellett állnom visszatenni a helyére, amivel megint csak vesztettem pár percet a verseny alatt. Bosszantó dolog ez, mert az ember kiesik a ritmusból, amikor újra nyeregben, kell egy kis idő, amíg visszatalálok fejben a pályára. Érdekes módon a verseny alatt nem tudtam megtalálni a tempómat, volt, amikor simán lehagytam néhány előttem lévő hosszúst, de volt, amikor ők előztek vissza. Furcsa módon rövid pár perces kisebb holtpontjaim voltak, utána ment megint. Életem első olyan igazán lábbegörcsölős fájdalmát is megtapasztaltam, azt hittem bedőlök az első bokorba. Galyatetőre felfelé rosszabbra számítottam, de azért nem tekertem volna ki kétszer 🙂 Az utolsó 10km, amit általában az addigra elfáradt kollégák utálnak, én most meglepően élveztem. Jó volt végig nyeregben az addigra megfáradt középtávosokat előzgetni.
Végül a célban 5:33. 
Lehetett volna jobb is, de elégedett vagyok az eredménnyel. Két hosszús Galyatetőnek felfelé hagyott el, nem sikerült őket utolérnem, kaptam 3 percet tőlük, ott nem tudtam tartania tempót velük. Kétkerék vendégháznál jó fej volt mindenki, ott szívesen maradtam volna még egy-két órát. 🙂
Konklúzió: jó dolog ez a hosszútávozás! Bár durván erős itt mindenki, és itt most nem a top versenyzőkre gondolok. Nem lehet csak úgy végigsprintelni a távot, fejben is ott kell lenni, és be kell tudni osztani az erőt. Az idei versenyeken gyakorlatilag majdnem hoztam a tavalyi középtávjaim átlagsebességét. Azzal tavaly az első 20-ban benne voltam a kategóriámban, idén a Master 2-ben nagyjából középmezőny a hosszútávokon. Ez itt a nagypályások játszótere 🙂 csak az a kár, hogy évről évre kevesebb résztvevő indul ezen a távon.
Aki már beleunt a középtávba, próbálja ki egy szezon erejéig a hosszútávozást, ahogy én is tettem. Jó móka! Igaz kicsit magányos, de nekem bejött, talán antiszociális alkatoknak javaslom leginkább! 🙂
2017.10.07. update: Hosszú táv Master 2 kategória összetett 9. hely. Nem is vagyok reménytelen eset! 🙂
Zsembi