Idén is, mint az elmúlt évben Olaszországot vettük célba Bálinttal. CserG mellett, új edzőpartnert is kaptunk, Berkes Jani személyében. Az utazásunk sima, még átmozgatni is volt időnk és energiánk a közel tíz órás utazás után. A hely gyönyörű, viszont az idő az első napokban nem volt a leg kedvezőbb. Én sajnos egy kis megfázással küszködöm, így egy kicsit nehezebb, de már a gyógyulás felé haladok.
A második napon Baluval Lucca-ba tekertünk le. Az utunk nagy részét eső jellemezte, de egy idő múlva ez nem volt zavaró, így simán letudtuk a napi penzumunkat.
Hétfő egy kicsit lazább napra sikeredett, de belekóstoltam a magasabb pulzustartományba is. Az alapozás időszakában még nem edzettem ezt a zónát, így kicsit furcsa volt, de azért megbírkóztam vele:-) Délután pihenés, kajálás, filmezés volt a program.
A negyedik nap volt eddig a leghosszabb. Végre szép időre ébredtünk, Pisa-ba pl. 17fokot mutatott a VDO-m. Megnéztük a tengerpartot és a ferde tornyot, visszafelé pedig egy másik emelkedőn értünk be Coreglia Antelminelli-be. Lucignana felől támadtuk be a hegyet, ami sokkal keményebb, mint a szokásos útvonal. Nem ritka a 10-12%, ami mondjuk egy 140km tekerés után nem esik annyira jól. Mindenki jól érzi magát, tele vagyunk élményekkel.
Üdv Mindenkinek,
Bálint és Buzso