Edzőtábor reloaded…

Kora reggel találkoztam Óbudán Hengerrel és Orsival. Elkezdődött a Puzzle. Két bringa, három ember és a csomagok egy Suzukiba. Bevallom én nem hittem volna, de befért. Éljen!! Indulás. A horvát autópályán kb. 20 kilométerenként kijelezőn mutatták az aktuális hőmérsékletet. 13-15-17-19. Jó lesz ez! Röpke kilenc óra utazás és már meg is érkeztünk Trogirba. Szállást elfoglaltuk, majd Hengerrel kicsit átmozgattuk elgémberedett végtagjainkat. Gurulgattunk egy 20-25 km-t. Estére mindenki épségben megérkezett.

Tizenketten voltunk. Vegyes volt a mezőny. Jöttek elit versenyzők, de a többségben a lelkes hobbisták voltak.

Másnap rögtön egy szép távot néztünk ki magunknak. A kb. 60 km-re fekvő Sibeniket, végig a tengerparti úton. A tenger, pálmafák és a szikrázó napsütés nekem elég nagy motivációt jelentett a sok görgőzés után. Így frissen intenzív edzést terveztem a többiek nagy örömére, hiszen a nagy szélben sokszor beálltam előre. Visszafelé viszont történt valami, ami befolyásolta a hét további részét. Az Eggbeater pedálom megadta magát, egyfolytában lejárt a tengelyről. Mondtam is a többieknek, hogy menjenek csak én majd valahogy visszaevickélek. Így is lett. Szép lassan hozzászoktam, hogy a berögzült tolom-húzom mozdulatok helyett most tolom-húzom-befelényomom a megfelelő eljárás. Az egyedül tekerésnek is megvolt a maga hangulata. A lefelé bukó naptól a tenger és a környező dombok gyönyörű színt kaptak, megfelelő hangulatba hozva engem, hogy elmerüljek saját gondolataimban. 125km és 1000m szint lett a vége.

Hétfőn egy lazább nap következett. Linda, Tibcsi, Kőszegi Peti, Jung Gergő és én Split-i városnézésre indultunk. Most már taposópedállal, amit ezúton is köszönök Lindának, aki most szokott rá az SPD-re. Hazafelé hármunknak volt egy kis hiányérzete és megmásztuk még a magyar embernek viccesen hangzó Malacka hegyet. Később ez lett a csapat kedvenc emelkedője. Mindenki eljött ide. Volt, aki egyszer, de olyan is, aki hétszer tette tiszteletét. Laza napnak indult, de azért így is összejött 83km.

A következő napra ismét komoly kihívás várt ránk. Egy haladóbb csoport verődött össze. Henger, Kőszegi Peti, Tibcsi és én. Túravezető Henger. Elköszöntünk a tengertől és a belsőbb, dimbes-dombos területeket vettük célba. Én személy szerint megpróbáltam minden emelkedőt komolyan venni. Ezt kiegészítették a Petivel folytatott attack-ok: Hát mit mondjak. Rendesen elfáradtam. 125km, 1800m szint

Ezután jött három nap, amikor kicsit elvesztettem a fonalat. A fáradtság mellé összeszedtem egy jófajta kis náthát is. Próbáltam megtalálni az egyensúlyt. A szervezetem kívánta a pihenést én viszont szerettem volna betartani az edzéseket. Azt hiszem megfelelő kompromisszumot kötöttünk. Egyre kipihentebb lettem, de azért a kilométerek is gyűltek.

És elkövetkezett a király etap. A küldetés neve Biocovo, a környék legmagasabb hegye, annak is legmagasabb hegycsúcsa, az 1762m magas Sveti Jure. Reggel végre megint jól éreztem magam, alig vártam már hogy induljunk. Az ilyen napokért érdemes bringázni.
Kocsival elmentünk a hegy lábától 10km-re. Ez a rövid szakasz elég volt, hogy bemelegedjenek a lábak. Majd megkezdtük a mászást. Makarska városától ez egészen pontosan 30km-t jelentett a csúcsig. Nagyon élveztem. Ahogy mentünk egyre feljebb, egyre több lett a hófolt, majd a legtetején már három méteres hófal között vezetett utunk. Aznap nem tudom mi volt velem, de nem bírtam magammal. Elhatároztam, hogy visszatekerek a szállásig. Az utolsó 30km-en besegített Peti. Mehettem a szélárnyékában. Nagy segítség volt. Köszönöm! 160km, 2550m szint

Este még egy jó hangulatú közös palacsintázás, képnézegetés. Másnap indultunk haza.
Szép volt, jó volt, elfáradtam, Jövőre veletek, teljesen mindegy hogy hol!

8 nap, 670km, 8600m szint.

Üdv,
Géza

Hozzászólások

hozzászólás