Jó pár nap eltelt az Országos Bajnokság óta és még most is azt érzem, hogy szenvedés volt az egész, azért az eredményemmel elégedett vagyok és a maximumot hoztam ki a dologból. Mondhatnám azt is, ez volt a papírforma. Benkó Barbara profi kerékpáros, más ligában játszik, utána érkeztem be a célba, abszolút másodiknak. Na, de mi is történt a versenyen, a rajtnál az első sorba álltunk be, mindenki ott volt. Fanni, Móni, Linda és mellettem állt Benkó Barbi, hát, hogy is mondjam jó érzés. 🙂
Rajt után próbáltam elől maradni, itt nyélen kellett menni, nem volt felvezetés. A kiskör után a kastélyparkba visszaérve másodiknak érkeztem, de szorosan ott volt a nyomomban Fanni. A mászásoknál próbáltam tartalékolni és a hosszútávon induló lassabb delikvenseket kikerülni. A síkabb résznél vonatoztam a srácokkal, próbáltam felzárkózni az előttem lévőkre. Folyamatosan változott a felállás: hátulról jött Heiszer Zsolt, hát akkor teszem rá a kereket, mögöttem Weingartner Balázs, majd egy focusos srác húzott el mellettem olyan tempóban, hogy az valami durva volt, amíg csak bírtam vele maradtam.
Körülbelül 40 perc telhetett el a rajt óta, gondoltam jól jönne egy gél. Márt toltam is be, de hupsz, egy kicsit le is tüdőztem, azt hittem, hogy ott nyomban meghalok. Iszonyatosan köhögtem, köpködtem küzdöttem, hogy valahogy jobban legyek, ha nem versenyen vagyunk megálltam volna, de itt és most nem lehet. Olyan fél óra kellett, hogy rendbe jöjjek, persze addig haladtam, ahogyan tudtam. Jött a kedvenc hosszú lefelém, sodrós veszélyes. Mentem is lefelé mint a meszes, Noé Balázs annyira küldte előttem, nem akartam lemaradni, pár helyen kicsit túlvállaltam magam, de nem lett gond szerencsére.
Anna laki frissítő pontnál megkaptam a kulacsomat Hegyi Geritől, köszi! Weingartner Balázs a pici mászásnál visszazárkózott rám, de nem tudott már előre állni, mondtam, hogy nem baj. Dózeres gyors lefelében jót mosolyogtam, mikor megláttam a sebesség korlátozást: 70km/h. Az őrületes csapatás végén kiabáltam neki, hogy lassítson balos, szépen bevettem és kiállva nyomtam tovább. Tudtam, hogy innen mi vár rám, egy nagy mászás, és onnan már nincs sok a célig. Két srácot hátba is vágtam a felfelében, nehéz volt kikerülni őket, így Noé Balázsnak is okoztam kellemetlen másodperceket, de megoldottuk. Sajnos sok energiát veszítettem, kellett pár perc mire visszaálltam a saját tempómra és folytattam a mászást fel a Nagy-kopasz tetejére. Innen már tényleg nincs sok hátra, egy laza lejtőzés, egy pici mászás, a mező mellett el, egy-két emelkedő és az őrületes lefelék a célig. Nagyon mentem, tudtam, hogy ez meg lesz, de ne bízzuk a véletlenre, néztem a fákon lévő információt: hány kilométer van még hátra. Egyre nagyobb extázisba kerültem… A rövidtávosokat kerülgettem, akit aranyosan elengedtek, de volt két srác, akik keménykedtek, de ezt nem veszem fel, nem értem minek csinálják. A cél felé közeledve mérhetetlen boldogságot éreztem, mosolyogva haladtam át a célkapun, volt értelme annak a sok szenvedésnek.
Már várt rám kedvesem Zsolt, és az egész Mediteches különítmény is ott volt (épp epret osztogatott mindenkinek), hogy ezek mennyien vannak és a versenyen is folyton találkozom velük. 🙂 Hát igen, most előttem értek be olyan srácok, akik mögöttem szoktak, Zsolti egy picit aggódott is a célban, hogy valami baj van. A verseny során nem éreztem magam valami jól, szenvedtem és a lefeléket sem eresztettem annyira, bujkált bennem valami, amit már a verseny előtti napon is éreztem. Eredményhirdetésre várva bandázgattunk, sok mindent ilyenkor megbeszélünk. Ami még nagyon tetszett, hogy az eredményhirdetés alatt nem csak a díjazottak maradtak ott, hanem volt, aki csak úgy, ez egy szép gesztus! A lányokat az eredményhirdetés végén hívtak ki a hosszú elit fiúk előtt. Ringelhann Fanni lett a 3. helyezett, közel volt nagyon, 1 percen belül benn volt, a dobogó legfelső fokára Benkó Barbi állhatott fel. Felvette a Bajnoki mezt és már invitált is minket föl maga mellé, köszi. Szuper érzés volt, amit ide nem lehet leírni, ezt át kell élni. 🙂 Nekem ez olyan volt, mint egy győzelem.
Legközelebb a Duna maratonon találkozunk.
Sziasztok, Bea