Nagyon vártam ezt a versenyt, az első igazi megmérettetés a Trilogy óta.
Vasárnap reggel indultunk egy csapattársammal, szerencsére korán leértünk. Elmentünk átvenni a rajtszámokat, apránként elkészülődtem, és még bemelegítés előtt ránéztem a beszólítottak listájára. Én rendben voltam, de Kiss Móni nincsen rajta, pedig már mikor nevezett… Gyorsan intézkedtem, pár perc múlva meg is volt az új lista.
Így csak eltökörésztem az időt az előkészületekkel, kicsit későn indultam el bemelegíteni, illetve verseny előtt nagy az izgalom, rituálészerűen még elbújtam a bokorba kicsit gondolkodni. 🙂 Bringára vissza és már hallom a nevemet. Beszólítás, rajt előtt 18 perccel?! Gyorsan odatekertem a helyemre, nagy izgalom, nincsen nálam a kulacsom, de segélykérő kiáltásomra Ákos már ott is volt a bekészített kulacsommal, köszönöm. Beálltam az első sor középre, próbáltam magamat nyugtatgatni és koncentrálni a rajtra. Jól helyezkedtem, szépen elől tudtam maradni. A fiúk apránként csorogtak elém, volt, aki agresszívebben vágott be, de nem lett baj. Marike kilőtt a sík részen, hát igen, megmutatkozott az országútis alapja, nem is reagáltam rá, sejtettem, hogy az első mászásnál meg fogom fogni.
Addig sem unatkoztam, volt társaságom; első pár kilométernél Móni rakta rám a kereket, és természetesen Fanni is ott volt. Egy kedves régi csapattársam elhaladt mellettem és mondta, hogy ne vezessek a lányoknak. Valahol igaza van, de én szeretek a saját tempómban menni, nem érdekel, hogy hogyan tapadnak, plusz ennyire a verseny elején korai még taktikázni. Meg gondolom nagy szélárnyékot nem adok. 🙂 Mikor jöttek a meredekebb részek, erősebb tempóra álltam be, szépen kezdek leszakadozni rólam. Egy-egy srác ment el mellettem, ha tudtam, raktam is rájuk a kerekemet és így egyre messzebb tudtam kerülni az üldözőktől, és egyre közelebb Marikéhez. Nem kellett sok idő és a meredekebb mászásnál elkaptam, amilyen lendülettel utolértem, azzal el is hagytam, hallottam, hogy próbál beállni, de mindent beleadtam és otthagytam.
Innentől a „maradék” több mint 2 órában a srácokkal kezdtem el felvenni a küzdelmet, tartottam a tempót velük, a sík részeknél meg beálltam a szélárnyékukba. Volt még egy két meredekebb mászás ahol Kovács Andrist is megelőztem, ebből éreztem, hogy jó helyen lehetek; a hét elején volt Zsoltiékkal tekerni, és úgy hallottam, okozott kellemetlen pillanatokat a srácoknak a mászásokon. Kicsit később indulhatott a száguldás vissza a rajtterületre, arra gondoltam, hogyha Andris nem ér utol (iszonyatosan tud lefelé is menni), akkor már jó tempót megyek, és elég lehet a győzelemhez, ezért menekültem előle. 🙂
Így is lett, beértem a rajt-cél területre és Andris nem ért utol. Itt volt egy kis szerencsétlenkedés a frissítésnél, meg kellett állnom, de elfelejtettem könnyebbre váltani, kicsit nehézkesen indultam újra, ezért a partoldalon inkább felfutottam, ezzel máris a nyakamban volt Andris. Első kicsi meredek mászásnál mögöttem volt és nagyon hajtott, beszélt hozzám, hogy nyomjam, meg hajrá Bea! Köszi! 🙂 Picit később megelőzött, de én nem hagytam magam, és tettem rá a kereket. Itt jöttek az igazán kemény mászások és élvezetes lefelék, nyomtam, mint állat, amit bírtam. Andris meg is jegyezte, hogy bárcsak ő is ilyen jól tudna menni, akkor tuti dobogós is lehetne. 🙂 Egy mosoly vissza, mert másra nem voltam képes. Utolsó erőmet mozgósítottam, tudtam, hogy nincs sok hátra a verseny végéig. Andris így is kezdett távolodni és eltűnni. De még most sem adtam föl és küzdöttem, voltak itt mások is; Veingartner Balázs hátát láttam meg, nem hittem el, akkor még egy kicsit ráteszek, kiállva téptem a bringát és utolértem. A lefelében utaztam rajta, talán tudtam volna gyorsabban menni, de ezen a szakaszon könnyű elszállni, így jól jött, hogy biztonsággal tudtam valakit követni. Azért a sík részen előre álltam és így robogtunk tovább.
A célegyenesben elém került Balázs és megérkezett Noé Balázs is, sprinteltek egy jót, ebből már inkább kimaradtam, így 10 mp-et kaptam tőlük. Bemondta a szpíker a nevemet: Balázs Beáta, abszolút első hely. Pont akkor érkezett be a rövidtávról csapattársném Niki, átöleltük egymást, boldogság öntötte el a szívemet. Majd odagurultam Balázshoz és Andrishoz, adrenalin még az egekben, őrült hangulat, nagy gratulációk röpködtek keresztbe-hosszába. Nagyon jól telt el az a pár óra, amíg vártunk az eredményhirdetésre, akivel találkoztam gratulált, beszélgettünk jókat.
Középtávon 2ó40p-et mentem, ezzel az abszolút 25. helyen végeztem a fiúk között, ez már szép eredmény. A kategóriámban. 3. helyen Kiss Mónika, 2. helyen Tache Marike futott be. Jó volt velük a dobogón állni, nagyszerű érzés volt felpattanni a legfelső fokra, amire annyira vágytam, és annyi edzést csináltam végig, és ki is fizetődött. Ezzel véget is ért a kupasorozat, amiben idén „csak” második lettem, de hagytam ki versenyt. Nagyon szépen köszönöm azt a sok bíztatást és szurkolást a pálya széléről és a verseny közben a társaktól. És köszönöm, csapatomnak a Brinagabandának és edzőmnek Szőllőssy Istvánnak, és természetesen páromnak, Zsoltinak azt a sok-sok támogatást és figyelmet. Kellet ez a jó csapat, hogy ez összejöjjön. 🙂
Puszi, Bea
