Beszólítás flottul ment, első sorból vártam a rajtot. Rajt után próbáltam elől maradni, de nem éreztem magam elég erősnek, még nem voltam igazán bemelegedve. Az aszfaltos részen szépen ellépet Roni, Móni is elém került, de nem izgultam. Felvettem a saját tempómat és mentem tovább. A sípálya aljához érve végre erőre …

Ha a nyár utolsó hétvégéje, akkor Mátra Maraton. Nálam az utóbbi években a kísérletezés ideje. Mikor még rövid távokon indultam, itt teljesítettem az első középtávomat. Most pedig sor került az első hosszúra. 92Km, 2200m szintkülönbséggel.   Hogy őszinte legyek, ennek nem volt semmi előkészülete a felkészülésben és ez nem az …

Hogy miért “Gyerekverseny”? Tisztázzuk gyorsan az elején, nem a versenyt akarom minősíteni, inkább magamat: 5 éve nem indultam versenyen, az utolsó három is a Salzkammergut Trophy volt, itthon talán az első MTB Piknik volt 2007-ben a legutóbbi, ahol rajthoz álltam (és meg is nyertem a hosszú távot! 🙂 ), az már bizony nyolc …

Eljött ez az idő is. Az egyik legkedveltebb versenyem a Mátra maraton, ezúttal ötödik alkalommal számomra. Sajnos ez az ötödik volt az egyik legkeményebb. Idén az időjárás is rátett egy lapáttal. Döglesztő 30 fölötti fokban pedig nemigazán élvezetes az a bizonyos 60 kilométer. Nem is láttam még porfelhőt a Kékesről …

Szintén középtávra neveztem, amiről azt gondoltam, hogy egy könnyed verseny lesz. Ki is tűztem a két és fél órát célul, és meg voltam győződve, hogy az előző heti Bükk maraton rendesen beépül. Ráadásul még egy 40-est el is mentem tekeregni a velencei hegységbe, hogy edzésbe maradjak (pedig lehet nem kellett …

Tavaly indultam sok ev kihagyàs utàn ezen a versenyen,es nagyon megtetszett a valtozatos pàlya és panoràma is. Újból ōsszekötöttük családi nyaralàssal, így a pihenèsre is jutott idő. Nem jól indult a reggel, fiacskàm sajàt kezére vàgta a kocsi ajtót, de szerencsére nem törtènt komoly baj, valahogy éreztem hogy lesz még …

Reggel van, kipptanok az ágyból és felkiáltok: elkéstünk, az a fránya óra nem ébresztett! Gyors összecuccolás és tűz, szerencsére időben leértünk a versenyközpontba, Felsőtárkányba. Rajtszámomat átvettem, mint minden alkalommal, átkértem magam felnőtt női kategóriába. Ez alatt Zsolti összerakta a bringám és felkészítette a nagy menetre, úgy terveztem, hogy 2,5-3 óra …

Valamilyen oknál fogva nem töltötte fel az első irományt, így megpróbálom ugyanazt az élményt leírni amit abban megfogalmaztam, és átéltem.. Szóval a nagy meleg miatt és a nagycsalád (anyukám már azt is elmondta, hogyan fogok összeesni, és az első kerék hogyan fogja majd ledarálni a frissen borotvált arcomat), unszolására átneveztem …

A gyengén sikerült Duna maraton után tartottam egy kis pihenőt hogy jobban feltudjak készülni a szezon véghajrájára. Befejeztem a kötelező nyári gyakorlatomat. Földmérőként dolgoztam 5 hétig egy budai cégnél ami nem tűnik durvának, de az! Egész nap kint a melegben, át a leglehetetlenebb bozóton a nehéz műszerrel és a cuccokkal …

Hol is kezdjem? Annyi minden kavarog a fejemben. Állat volt. De nagyon! Sosem gondoltam volna, hogy van olyan szervező, aki bevállalja, hogy ilyen nyomvonalra ráereszti a népeket, ráadásul 4 napra. Olyan utak voltak az átlagosak, amiken itthon „extrémkedünk”, nemhiába szerepelt minden felületen: FOR BIKERS ONLY. Ezt megfejelték egy eszméletlen szervezési …