Zselic maraton – tökéletes évnyitó

Vasárnap túlestünk az idei szezon első versenyén, amire méltán lehetünk büszkék.

Szombat reggel már Kaposváron ébredtünk, és néhány óra rajzfilmnézés és nemakarokfelkelni hiszti után elindultunk az utolsó átmozgató edzésre, és egy kis városnézést beiktatni. Meg ugye nem utolsó sorban kipróbálni a fékemet meg a váltót, mert arra nem annyira maradt idő odahaza. Márpedig mind ismerjük az ősi indián bölcsességet, miszerint féket verseny előtt kicserélni nem hoz szerencsét. Vagy legalábbis van rá sansz, hogy fájni fog.

Végül az átmozgatás alatt rendes montishoz méltón elhangzott a „nini, ott egy ösvény, nézzük meg”, és kivételesen tényleg jó ötletnek bizonyult, mert így legalább nem a bicikliúton mentünk, mint a földi haladók Kaposvár belvárosa felé. Délután átvettük a rajtszámokat: kiderült, hogy a versenyközpont egy csodaszép helyen van (térerő és civilizáció nélkül), ahova mindenképp érdemes lenne visszamenni csak úgy, verseny nélkül is.

Nade vasárnap reggel verőfényes napsütésre ébredtünk, ami elég biztatónak tűnt. A szokásostól eltérően valami csoda folytán időben sikerült elhagyni a szállást, és a versenyközpontban elkerülni a pánikhelyzetet, hogy semmi nincs meg és már megy a beszólítás.

A másik csoda, hogy volt idő és hely rendesen bemelegíteni, eddig ez is hagyott némi kívánnivalót maga után. Sőt, időben be is álltunk nagyjából a sor elejére. Sipi elrajtolt a hosszútávval, aztán már csak ki kellett várni a sorunkat.

Ricsi bevállalta, hogy ezen a versenyen vonatozunk, felfelé segít, hogy próbáljam utolérni, lefelé segít, hogy a nyomot mutatja. Úgy tűnik, jó kis csapatot alkottunk 🙂

Az első hosszú aszfalton mondjuk voltak kétségeim, hogy fogom-e tudni tartani ezt végig üveghangon. Tulajdonképpen a pulzusom nem sokat volt 180 alatt, és amíg még elláttam odáig, volt 192 fölött is, de hát versenyezni mentem, nem aktívan pihenni.

Az elején elment mellettem egy lány: nagyon szép Cube-ja volt, olyan mint a Traktor, csak zöldes, 29-es és talán idei. Ezt viszont nem lehetett hagyni, kicsit arrébb sikerült visszaelőzni és meg is tartani az előnyt. (Mint utóbb kiderült, az én kategóriámból származott.)

Annyit sikerült fejlődjek az évek alatt, hogy ez a pálya ne jelentsen technikailag kihívást, egyik lejtő sem volt félelmetes vagy nehéz. Na jó, volt egy apró kavicsos, ami nem életem álma, de messze nem mondanám nehéznek vagy ijesztőnek. Meg volt híd is, de Ricsi szólt előre 🙂 Egyébként meg az összes lefelében sokkal gyorsabban mentem, mint szerettem volna, mégis teljes biztonságban éreztem magam. Nem ezen a pályán kopott be a fékem 🙂

Úgy döntöttünk, hogy mivel rövid a pálya, és egyébként is sietünk, nem fogunk megállni az itatóknál: a hátamban volt egy zselé, Ricsi pedig rendes sherpaként hozott nekem egy váltó-kulacsot izoval. Félúton, mikor már haldokoltam, szólt is, hogy akkor zselé time, és annyira király vagyok, hogy menet közben sikerült elfogyasztani a fél zselét, a másik felét meg a kezébe nyomni, hogy csináljon vele valamit. A kulacs végül nem kellett, kitartott az első adagnyi.

Meglepő fordulat volt, hogy el kellett haladni a rajt/cél terület mellett, és a verseny előtt látott húbzmegeztnemkéne emelkedőn feltekerni. Legalább addig kitekertem, amíg láttak a népek, de hát ha 180+-ban mész neki az emelkedőnek, az nem fog sikerülni végig. Az utolsó pár méterre leszálltam, de mindig rájövök, hogy rosszabb Superman-pózban tologatni, mint tekerni…

Az utolsó meredekebb lejtőnél (kb. mint a Bükkön, csak rövidebben) láttam az út szélén feküdni valakit. Ricsi meg is állt segíteni, én meg továbbszáguldottam. Úgy voltam, hogy ő úgyis utolér, ha pedig maradnia kell, és tud segíteni az esésnél, akkor már innen egyedül is be fogok érni. Végül utolért, és az utolsó két km-t együtt tettük meg. Azért éreztem, hogy gyorsabban megyek mint ahogy jólesik, úgyhogy ha tovább kellett volna menni, abból bizony görcs lett volna. Szerencsére már látszott a rajt/cél terület, innentől pedig sprint, hogy legyen meg 1:30-on belül.

Végül 1:28:22 lett, ami hozzám képest eléggé fergeteges idő, 17,5-es átlaggal. Teljesen elégedett vagyok, főleg, hogy kiderült, hogy második helyen értem be kategóriámban, összetettben pedig harmadik lettem.

Őszintén szólva halkan bíztam benne, hogy nem nagyképűség a dobogóért indulni, de felülmúltam a várakozásokat, és most nagyon örülök.

Sipi a hosszútávról kategória 4. helyen ért be, hiába mondtuk neki, hogy rakja a kereket Parti Andrisra, mégiscsak kirándulni ment. Na jó, kivéltelesen tényleg nem kirándult, láttuk a végén, hogy elfáradt. Viszont jövőre visszamegyünk, és hoz nekünk egy dobogót!

Persze az edzéseknek nincs vége, most kezdődik csak a szezon. Szerintem ennél jobban nem tudtuk volna megnyitni!

Így a végére még kicsit méltatni szeretném a sherpám szerepét: köszönöm Ricsi a segítséget, nélküled nem ment volna így! Rengeteget segített, hogy mutattad az utat, és hogy akkor is menjek felfelé, és előzzek, amikor már nem esik jól.  Király volt így a csapatunk, máskor is csapassuk 🙂

Most pedig elvonulunk kirándulni pár napra, mini-edzőtábort nyomunk, mert megérdemeljük a jutalmat.

 

(Az eredeti bejegyzés a #lányabringán blogon található) 

Hozzászólások

hozzászólás