Vértes maraton – Master 3 először

 

Nem volt felhőtlen a döntés az idei Vértes maratonon való indulásról. Mint a Magyar Kupa sorozat első fordulóját, már régen beírtam a naptárba, de a Meteorológiai Intézet Ijesztegető Tanszéke annyira profi munkát végzett, hogy kishíjján meginogtam az elhatározásomban. Két éve ugyanis életem szívását éltem át, nyakig sárban, slickre kopott gumikkal, 5 és fél órás, eltévedős bringacipeléssel. Tavaly, reggelre szakadt le az eső, így inkább egy pilisi országúti szintgyűjtés kerekedett a megindulásból. Erre tessék, most is: eső, eső hátán. Ráadásul az előző napi XCO futam résztvevőktől sem megnyugtató hírek jöttek Várgesztesről. Mindennek a tetejébe az autómat sem kaptam vissza a szervizből, az aprócska cserejárgányba meg éppen csak be tudom magam hajtogatni bringástul. Na, de kupa pontot nem dobunk el olyan könnyen. Mivel idén kétszer ugyanazon a körön haladt a pálya (hosszútávnak háromszor), gondoltam elsőre megnézem, ha nagy a baj, legfeljebb kiállok, nem vágom gallyra a technikát.  Ebben maradtam magammal, így reggel a kisautóval egyedül döcögtem le a Várgesztesi Villaparkba.

Bemelegítés kapcsán kicsit be-becsaptam az erdőbe és nem tűnt vészesnek. Mint kiderült, tényleg hiba lett volna otthon maradni.

A rajt utáni aszfaltos felvezető részen sikerült a mezőny elejével maradni, így a meredekebb terepes szakaszt viszonylag jó helyről kezdtem. Ahogy ez nálam szokásos, jó tempóban, de elég küzdelmesen zajlottak az első kilométerek, csúszogattam is kicsit hátrébb, de arra figyeltem, hogy hozzám hasonló vének ne nagyon lépjenek el tőlem. Persze a kortársak közül csak pár embert ismerek, hogy hányan vannak, akik idén kerültek ebbe a kategóriába, az csak az eredményekből derült ki. Szóval próbáltam inkább magamra figyelni. A résztávos edzések elég jól beégették, hogy kb. milyen teljesítményen mennyi ideig tudok menni, és adott wattok mellett milyen tempót várhatok magamtól, így aztán békésen matekoztam, megpróbálva eltalálni a maximumot, amit még tartani tudok. Közben megelégedéssel tapasztaltam, hogy kisebb saras, pocsolyás szakaszoktól eltekintve egészen élvezetesen lehet menni. Nem szeretem a sarat, de most jól jött. A legtöbben kerülgették a nagy vizeket, saras dágványokat, amitől szép tiszták maradtak ugyan, de megtörte a lendületet. Magam részéről full gáz, keresztül tökön-mákon. Végül is a pocsolya alja többnyire kemény, ott biztonságosabb és gyorsan át lehet robogni. Olyan 10 km körül megláttam magam előtt a Gyömrő színeiben tekerő Gyenes Istvánt, akiről tudtam, hogy szintén most debütál M3-ban, így aztán beálltam mögé. Pont jó volt nekem a tempója. Az első tolós-köves meredekig hol közelebb, hol kicsit távolabb lógtam rajta. Sajnos a rozoga térdeim miatt a futást teljesen hanyagolnom kell, ez világosan látszik, amikor le kell szállni a nyeregből, így István itt meg is lógott tőlem. Ezen a ponton ért utol minket a rövidtáv felvezető motorosa, és betakart jó kis kétütemű füstfelhővel. Motoros ember lévén más körülmények között élvezettel szippantanám a benzingőzt, de miközben minden oxigén molekuláért élethalál harcot vívtam mászás közben, rendkívül zokon vettem, hogy pont a pálya legmeredekebb részén előzött meg, majd megállt a tetején, hogy ott várja be a még igen távol lévő mezőnyt. Egyébként itt rázódtunk össze egy újabb M3-as kollégával, akivel meg is tárgyaltuk, milyen klasszak ezek a Canyon fullyk, amit mindketten hajtunk, és ha még egy motor is lenne bennük, igazán nem lehetne többet kívánni. Ő rendre kicsit ellépett felfelé, én pedig a szokásos egyenes, lankás fel, meg DH szakaszokon. Mindig azt gondoltam, hogy sikerült leráznom, de a felfelékben valahogy újra előkerült. Az első kör vége felé értem utol a 10 perccel előttünk rajtoló hosszútávos csapattársakat, Szűcs Gabi Rasztát és Hengert, akié minden tiszteletem, mert rendes edzés nélkül, egy 21 sebességes öreg vasdarabbal vállalta be a hosszút. (Mi mást? 🙂 ). A második körön kicsit mérsékeltebb tempóban, de folyamatosan kerülgettük egymást a canyonos kollégával, egészen az utolsó frissítőpontig, ahol ő kiállt egy gyors folyadék pótlásra. Mivel éppen Gyenes sporttárs is ott frissítette magát, gondoltam ez a jel, hogy egy hosszú hajrába kezdjek, mert ugye egyszerre két pozíciót is léphettem előre. Sajnos volt még mászóka előttünk, ahol jól megszokott küzdőtársam újra beért és tudott annyi előnyt szerezni, amit már nem sikerült ledolgoznom. Így elsőre a Master3 6. helyén sikerült beérni. Nagyjából tudtam, kik azok, akiket meg kell verni a dobogóért, de mint említettem, nem csak én vagyok friss tata3, hát közülük többen is előttem végeztek.

Mindenesetre jó verseny volt, gyors pálya, idén a jelölés is hibátlan volt, nagyon bántam volna, ha kihagyom, és persze a kupa pontok is hiányoztak volna a végelszámolásnál.

Strava track itt

 

 

Hozzászólások

hozzászólás