Ötztaler Maraton – az országútis Salzkammergut Trophy “A” táv

2018.08.26.
Kb. egy éve erősen gondolkodtam azon, hogy én is elkezdek montizni. Néhány bringás ismerősöm ugyanis teljesítette Salzkammergut A távot. Nagyon-nagyon irigyeltem és tiszteltem őket (és ma is) a teljesítményük miatt. Aztán szerencsére láttam egy 10 másodperces összefoglalót egy bringa versenyről. Eldőlt, nem kell áttérnem a montira. Ez majdem ugyanaz a nehézség országúton. Azóta eltelt egy kis idő, már csak egy hét van hátra a versenyig. Ötztaler, 238 km táv, 5500 m szint, 14 óra szintidő. Mivel egész évben erre készültem, a formám szerintem rendben van. A súlyom sajnos kevésbé. Zabálok mint egy állat. Minimum 5 kg plusz van rajtam. Ezt már meg sem próbálom leadni, csak legyengítene. Nem tudom hogyan csinálják a profik, ha néhány napig betartom a diétát, és elindul lefelé a súlyom, azonnal gyengébbnek érzem magam. Ez és az ízek utáni vágy könnyedén megtöri az akaraterőm.
Az utolsó héten már csak könnyű, rövid edzéseim lesznek, 2-3×4 perces intervallokkal. Az időjárás miatt lehet, hogy görgőre kényszerülök😔. Sok nyújtást is kéne csinálni, az mindig rendbe szokta hozni a lábaimat. Sajnos mindig elhanyagolom, de talán majd most…
A beszélgetések során számomra az derült ki, hogy Ati nálam is jobban izgul. Én próbálom őt nyugtatgatni (vicces). Kicsit mondjuk féltem őt a lejtők miatt, de ez a verseny szerencsére nem a lejtőkről szól. Ha azokat nem görcsöli túl, akkor nem lesz baj. Az emelkedőket saját tempóban bármeddig bírja. Az ő tempója ráadásul pont jó nekem is (elvileg).
Most azt gondolom, hogy végig együtt kell haladnunk. Sokat segít mindkettőnknek, ha látjuk egymást. Mindig vannak holtpontok, ahol jól esik a másik bíztatása.
Meggyőződésem, hogy a fizikai állapotunk alapján mindketten képesek vagyunk szintidőn belül teljesíteni a távot. Az a rész miatt izgulok egy kicsit, ami fejben dől el. Még soha nem álltam ekkora kihívás előtt, nem tudhatom hogyan reagálok majd rá. Remélem a Kathi Béla féle “nem vagyok buzi” mantra ismételgetése átsegít a nehezebb szituációkon. Eddig bejött.
A bringa is rendben van/lesz. Új láncot, új gumit fogok feltenni, 11-29 sor, kompakt hajtómű. Fékpofák rendben vannak (ritkán használom őket).
A Vueltát nézem éppen, utána kigurulok egy rövid regeneráló körre.
Kinéztem az ablakon, mégsem megyek ki. Esőre áll, és vizes az út. Marad a nyújtás. Éljen!
A nyújtás meg is van. Csak elkezdeni volt nehéz. A lábaim hálásak érte, hajlandóak mozogni.


2018.08.27.
A mai edzésen túl vagyok. Vácdukát terveztem, de menetközben Őrbottyánra módosítottam. Az elején lazán mentem, csak egy 4 perces intervall volt erősebb. Utána sem erőlködtem, mondjuk a pulzusom felment egy kicsit. A lábaim rendben voltak.


2018.08.28.
Ma pihenő nap volt. Még a nyújtást is ellógtam. Döglöttem egész délután.

2018.08.29.
A mai edzés egész jó lett érzésre. Semmi extra, csak jól esett. Rövidet síkot terveztem, de végül csak felgurultam a Naszályba. Lábam ok.

2018.08.30.
Ma hajnalban mentem edzeni a BVDFG csoporttal. Egész jó volt. Nem kellett sokat dolgozni, szépen váltottuk egymást elől, így volt egy kis tempó is, de nem volt fárasztó.
Utána vissza tudtam feküdni, délig aludtam.
Délután bringatakarítás, pakolás. Holnap indulás!


2018.08.31.
Utazás a verseny helyszínére. A vereny első hegyét fordított irányból bejártuk autóval. Lesznek benne meredek szakaszok, de nem tűnik túl vészesnek. Mindenesetre könnyű sem lesz. Ati aggodalmának adott hangot a meredek lejtő+vizes aszfalt kombóval kapcsolatban. Ugyanis nagyon nagy a valószínűsége az esőnek a verseny ideje alatt. Most is esik. Szállást sikerült elfoglalni, utána elmentünk a rajtcsomagért. A környéken csak én voltam rövidnadrágban. Nem volt melegem. “Szerencsére” nem is hoztam semmilyen melegebb ruhát. Hiba volt. Remélem holnap jobb idő lesz.


2018.09.01.
Nincs kávém, esik az eső. Nem bíztató ez a reggel. Nem baj profik vagyunk.
Atinak elment a kedve az egésztől. Még mindig esik az eső. Nem merünk kimenni egy átmozgató edzésre sem, nem akarok hamarabb megfázni, mint ahogy muszáj. Dél körül talán eláll az eső, akkor kimegyünk.
Ja, szereztem kávét! Egy kicsit jobb lett a kedvem.
Sikerült kimenni edzeni, elállt kb. 2 órára az eső. Egyből jobb kedve lett mindkettőnknek. Holnap jöhet a verseny. Ati is jön!


2018.09.02.
Sikerült!!!
Reggel meglepődve állapítottuk meg, hogy sem most nem esik, sem este nem esett, szárazak az utak. Egy kicsit lelkesebben pakoltunk, és már indultunk is. A verseny kb. 10 perccel később kezdődött a meghirdetettnél, de végre csak elindultunk. Egy ideig Atival együtt haladtunk, de egy meredekebb lejtőnél elszakadtunk, és utána már nem találkoztunk. Ennyit a közös tekerésről. Az első hegy jól ment, sikerült takarékosan menni, és így is végig előzgettem. Közben sajnos az eső is elkezdett esni, mégsincs szerencsénk. Mikor felértem egyből kaja, kulacstöltés, öltözés. Lefelé menetben annyira esett, hogy beázott az elvileg vízhatlan kamáslim. De nem ez volt a legnagyobb bajom, mert a totál vizes keréken nem igazán fogott a fékem. Teljes erőből kellett húzni, hogy ne gyorsuljak 50 fölé. Alig vártam, hogy vége legyen a lejtőnek. A második emelkedőn nem történt semmi érdekes. Nem volt meredek, szélárnyékban igyekeztem energiát spórolni. Egyszercsak a frissítőponton voltunk. Kaja, öltözés. A lejtőzés sem volt érdekes, száraz volt, fogott a fékem, nem volt meredek. A harmadik hegy is jól ment. Itt talán egy kicsit keveset spóroltam, élvezni kezdtem az előzgetést. Persze volt aki engem is megelőzött, ketten is  (meg a fél mezőny, akik már eleve előttem voltam). Fent a szokásos kaja, kulacs, öltözés. Ezután jött számomra a nap fénypontja: meredek, száraz lejtőzés. Aki látótávolságba került, azt utolértem, megelőztem. Nagy jó volt, hogy lezárt út volt, így bátran lehetett az ideális íveket használni. Ettöl függetlenül egyszer sem éreztem, hogy túltoltam volna, sikerült biztonságban leérni, és másokat sem veszélyeztettem. Az utolsó, negyedik hegy volt a legnehezebb. Baromi hosszú és meredek. Ráadásul már az első néhány száz méteren elkezdett görcsölni a bal combhajlítóm. Kellett nekem olyan lelkesen nyomni lefelé (ilyen már régebben is előfordult). Kénytelen voltam megállni. Szerencsére néhány perc nyújtás után rendbejött, tovább tudtam menni. Vissza vettem persze a tempóból, most engem előzgettek. Ezen a hegyen ettem a legtöbbet. Zselék, két frissítő állomás. A második frissítés után megint elkezdett esni. Be kellett öltözni felfelé. Ez volt az a pont, amikor elkezdtem várni a végét. Gyorsítottam, ismét előzgetés, de azért itt már nem éreztem annyira erősnek magam. Felértem, megpróbáltam Atit felhívni, de nem volt térerő, csak kurva hideg (kb. 2500-on voltunk). Elkezdtem lefelé gurulni, fék megint nem volt, szenvedés. Közben iszonyatosan fáztam. Egyszercsak jött egy kis emelkedő. Nem volt hosszú, egy kicsit vissza tudtam melegedni. Utána egy kicsit jobban fogott a fék, de nem bírtam gyorsan és egyenesen menni, mert vizes ruhában annyira fáztam, hogy a remegő kezem rángatta a kormányt. Itt jutott eszembe a “nem vagyok buzi” mantra. Hááát most meginogtam egy pillanatra. Aztán megjelent a Sölden tábla, már csak 2 km és célba érek. Maradok hetero (de nem sokon múlott…)
A célban sem bírtam abbahagyni a remegést.
Nagy nehezen sikerült Atival beszélni. Kiderült, hogy fel kellett adnia a versenyt az időjáras miatt. Ő egyébként sem szeret lejtőzni (több esze van), de a vizes pályán nagyon sok időt veszített, ráadásul a hideg is kikészítette. Kár érte, mert felfelé kb. azonos sebességgel haladtunk. Nagyon sajnáltam őt.
Az adatokat böngészve észrevettem, hogy idén én lettem a leggyorsabb magyar versenyző (9 közül). Erre nagyon büszke vagyok!


Fecó

Hozzászólások

hozzászólás